Peru: letartóztatták a Newcastle legendáját a karantén megsértése miatt

Vágólapra másolva!
2020.03.27. 18:34
null
Solano elismerte, hogy nem helyes, amit tett (Fotó: AFP)
Az AFP hírügynökség beszámolója szerint a 45 éves egykori kiváló perui középpályást, Nolberto Solanót csütörtökön letartóztatta a limai rendőrség, miután megszegte a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalomra vonatkozó szabályokat.

 

Az AFP hírügynökség úgy tudja, a limai rendőrség egy hat ember részvételével rendezett házibuliban talált rá a Premier League-ben első peruiként szereplő Solanóra – aki 1998 és 2008 között két részletben összesen több mint 300 mérkőzésen szerepelt a Newcastle Unitednél, de az angol élvonalban pályára lépett még az Aston Villa és a West Ham United színeiben is.

„Solanót a La Molina kerületi rendőrségére szállították, mert megsértette a lakhelyelhagyási tilalomra vonatkozó előírásokat, de később elengedték” – számolt be róla az RPP televíziós csatorna.

„Megértettem mindent, amit a védekezés fontosságáról mondtak, de azt hiszem, a média ebből nagyobb ügyet csinál, mint amekkora valójában. Valóban nem helyes, amit tettem, mert egy olyan házban voltam, ami nem az én házam, de ezt sokan csinálják, és amúgy is csak hatan voltunk és én nem is vagyok fertőzött” – védekezett a perui válogatottban 95 alkalommal pályára lépő korábbi középpályás.

Peruban jelenleg a nem létfontosságú tevékenységekre kötelezően vonatkozó lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, éjszakára pedig kijárási tilalmat vezettek be, s az ország már korábban lezárta a határait – ugyanakkor a bankok, élelmiszerboltok és gyógyszertárak még nyitva tartanak.

Peruban jelenleg 580 koronavírus-fertőzéses esetet tartanak nyilván, 9 elhunyt és 14 gyógyult páciens mellett a jelenleg aktív esetek száma 557.

Legfrissebb hírek

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Isak a Newcastle-ben nem játszik, de a svéd keretbe bekerült

Foci vb 2026
2025.08.27. 14:56

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33

A 16 éves Ngumoha góljával nyert a Newcastle United otthonában a Liverpool!

Angol labdarúgás
2025.08.25. 23:13

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.08.25. 09:07

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18
Ezek is érdekelhetik