MLS: látványos gól rontotta el a Beckham-klub rajtját – videó

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.03.02. 09:58
null
David Beckham amerikai rajongók körében (Fotó: mlssoccer.com)
Lejátszotta első mérkőzését az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) az Inter Miami: David Beckham csapata vasárnap Los Angelesben, az LAFC vendégeként lépett pályára, és 1–0-ra kikapott.

A mérkőzés egyetlen gólját az előző idény gólkirálya, a születésnapos Carlos Vela szerezte egy nagyszerű átemeléssel. A mexikói klasszis a 31. életévét töltötte be a meccs napján.

A GYŐZTES GÓL

David Beckham a visszavonulása évében, 2013-ban beszélt először arról, hogy Miamiban alapít klubot – azóta sokat kellett dolgoznia azért, hogy csapata végül tényleg ott legyen az MLS mezőnyében.

Beckham a feleségével, Victoriával és fiával, Brooklynnal tekintette meg a vasárnapi bemutatkozást.

„Rengeteg időre volt szükség, amíg ez a projekt megvalósult, de éppen ez az, ami mutatja a tulajdonosok, köztük David erejét és elszántságát, illetve szenvedélyét” – mondta a meccs szünetében Don Garber, az MLS első embere.

Az Inter a következő mérkőzésén a D.C. United vendége lesz, az első hazai meccsét március 14-én játssza Beckham egyik játékoskori csapata, a Los Angeles Galaxy ellen.

Legfrissebb hírek

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
14 órája

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
20 órája

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Az Inter Miami kicsit olyan, mint David Beckham; Szélesi Zoltán az U21-es válogatottról

E-újság
2025.10.15. 00:35

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Újra összeállhat a Messi, Suárez, Neymar trió

Minden más foci
2025.10.12. 12:17
Ezek is érdekelhetik