Liga 2: kikapott, és már kieső helyen a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 16:18
null
A Csíkszereda hiába vezetett a Petrolul ellen, pont nélkül maradt (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Hiába vezetett a 77. percig, harmadik idei mérkőzését is elvesztette az FK Csíkszereda a román Liga 2-ben, ezúttal a Petrolul Ploiesti ellen. 

 

Mivel a csíkszeredai stadion alig ezer férőhelyes, a találkozót nem befolyásolta a román kormány vasárnap délelőtti döntése, miszerint a koronavírus-járvány veszélye miatt március végéig betiltják az ezer fősnél nagyobb tömegrendezvényeket. A mérkőzést végül mintegy hatszázan tekintették meg, köztük néhány tucatnyi vendégszurkoló, akik már a 10. percben a magyarokat és Magyarországot szidalmazták. A szerdai Petrolul–Sepsi kupameccsen bíráskodó Iulian Calinnal ellentétben azonban Viorel Flueran játékvezető nem szakította félbe a játékot.

A pályán a labdát szinte állandóan birtokló Petrolul beadásainak többségét elfejelték a csíki védők, a vendégek két kijátszott helyzeténél pedig David Meza, majd Pol Roigé hat méterről sem találta el kaput. Gyenge Szilárdnak csak 38 perc elteltével kellett először védenie, Meza fejese után. Akkor azonban már vezetett az FK, amely első támadásából betalált: Juan Bauza adta be balról a labdát, amit Casiadi-Bakó Soma 11 méterről, talpról fejelt a jobb felső sarokba. Az első félidőben még egy helyzete akadt a Szeredának, Bauza azonban egyéni akció végén fölé lőtt.

A második félidőben az FK régimódi bunkerfocival és szórványos ellentámadásokkal próbálta őrizni az előnyét, és ez a kiválóan védő Gyengének köszönhetően sokáig sikerült is. A 19 éves székely kapus Saim Tudor két lövésénél és Manolache fejesénél is kiütötte a sarokra tartó labdát, a végén azonban ő is hibázott. A 77. percben Tudor fejese után vetődve kiejtette a labdát, amelyet a becsúszó Sergiu Arnautu a jobb kapufa mellett nyomott a kapuba. Öt perccel később pedig egy keresztbe lőtt labda a visszafutó Raul Palmesről pattant saját kapuja felé, és a túlságosan kinn álló Gyenge fölött behullott a hálóba. Újabb vereségével az FK visszaesett a táblázat 17., kiesést jelentő helyére.

Liga 2
24. forduló
FK Csíkszereda–Petrolul Ploiesti 1–2
(Casiadi-Bakó 19., illetve Arnautu 77., Palmes 82. – öngól)

Az állás: 1. UTA 50 pont, 2. Mioveni 39, 3. Turnu Magurele 39, ...17. Csíkszereda 22.

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50
Ezek is érdekelhetik