Ajax: megható De Jong-sztori a kómából felkelő Nouriról

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 14:14
null
De Jong (balra) és Nouri csapattársakként az Ajaxban (Fotó: AFP)
Abdelhak Nouri 2017-ben, az Ajax futballistájaként esett össze egy Werder Bremen elleni felkészülési meccsen, majd kómába került, amiből ugyan felébredt, de maradandó agykárosodást szenvedett. A korábbi labdarúgóról most volt csapattársai és bátyja beszélt egy holland tévéműsorban.

 

Abdelhak testvére, Abderrahim egy holland talkshow-ban beszélt öccse állapotáról, ahol Steven Bergwijn, a Tottenham télen szerződtetett támadója, Donny van de Beek, az Ajax sztárja, és Frenkie de Jong, a Barcelona középpályása is megjelent.

Mindhárom játékos Nouri csapattársa volt az U19-es holland válogatottban, utóbbi kettő pedig az amszterdamiaknál is együtt futballozott vele. A tévéműsorban elhangzottak alapján Nouri folyamatos ápolást igényel, de eszik és kommunikál is. Utóbbit szemöldöke mozgatásával teszi. Ezt a Barca nyáron szerződtetett sztárja is megerősítette egy megható, 2019-es történettel.

„Akkor még nem tudtam, hová igazolok majd, de meglátogattam Appie-t. Az édesanyja megkérdezte tőle: hová menjen Frenkie? Elkezdte sorolni a csapatokat, és amikor a Barcelonához ért, Appie a szemöldökével jelzett. Csodálatos pillanat volt ez nekem és a családnak” – mesélte De Jong, aki nem sokkal később a katalánok futballistája lett.

Legfrissebb hírek

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
17 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40
Ezek is érdekelhetik