Liga 1: a CFR portugál védőjét honosítaná a román szövetség

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.01.26. 13:06
null
A román szövetség honosítaná Camorát (Fotó: Riti József Attila)
Bár sajtóhírek szintjén korábban is felvetődött néhány hosszú ideig a Liga 1-ben futballozó légiós honosítása a válogatott számára, Románia színeiben még sosem lépett pályára külföldön született játékos. A márciusi Európa-bajnoki pótselejtezőn viszont megtörhet a jég, egyre inkább téma ugyanis a 33 éves portugál balhátvéd, Mário Jorge Malico Paulino, művésznevén Camora beválogatása.

 

A 2011 óta Kolozsváron futballozó játékos immár a CFR legtöbb élvonalbeli találkozón (255) és második legtöbb nemzetközi kupamérkőzésen (35) pályára lépett játékosa és évek óta csapatkapitánya, aki három bajnoki címet (2012, 2018, 2019), egy Román Kupát (2016) és egy Szuperkupát (2018) nyert az idén az Európa Liga csoportköréből is továbbjutó erdélyi együttessel. Tavasszal akár a Liga I-ben legtöbbször pályára lépő légiós is lehet, mivel Takajuki Szeto (Astra) csak 8 mérkőzéssel előzi meg – igaz, a japán középpályás éppen most igazolt vissza a giurgiui klubhoz a lett RFS-től.

Camora reméli, hogy februárban megkapja a román állampolgárságot, így a március 26-án esedékes Izland elleni mérkőzésen akár be is mutatkozhat a válogatottban. Ennek a találkozónak a győztese öt nappal később a Bulgária–Magyarország összecsapás győztesével játszik majd az Európa-bajnoki szereplését. „Mindig is mondtam, hogy szívesen segítem a román válogatottat, ha szükség van rám. Nagy örömmel és szorgalommal küzdenék a győzelemért az országért, amely mindent megadott nekem és családomnak” – nyilatkozta Camora a Telekom Sport televíziónak. A portugál játékos elismerte, hogy amikor kilenc éve a CFR-hez szerződött, még csupán két-három évig tervezett Romániában futballozni, de most már visszavonulása után is Kolozsváron tervezi az életét. „Tavaly nagyon jó szezonom volt, és hiszem, hogy az idei is az less. Még így, 33 évesen is készen állok arra, hogy háromnaponta pályára lépjek” – mondta Camora.

A román válogatott novemberben kinevezett szövetségi kapitánya, Mirel Radoi elődjeivel ellentétben nem zárkózik el a honosított játékosok szerepeltetése elől – írja szövetségi forrásokra hivatkozva a Gazeta Sporturilor, amely szerint Camora mellett a CFR francia-algériai csatára, Bilel Omrani és a Gaz Metan Svédországban született, olasz állampolgárságú, de román felmenőkkel is rendelkező támadója, Nicolao Dumitru Cardoso is szerepel kiszemeltjei között. Camora esélyeit növeli, hogy a román válogatottban az utóbbi években rendszeresen szereplő balhátvédek, Alin Tosca (Gaziantep) és Nicusor Bancu (Universitatea Craiova) nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, Stefan Radu (Lazio) pedig évek óta lemondta a válogatottságot.

Legfrissebb hírek

Egy átlövés döntött a ráadásban, kikapott a CFR a Szuperkupa-mérkőzésen

Minden más foci
2025.07.05. 21:34

Szondi Zoltán: A CFR-nek 90, a Paksnak 10 százalék esélye van a továbbjutásra

Európa-liga
2025.07.01. 16:20

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

Elhunyt Szatmári Lajos, aki a Népstadionban fejelte egyetlen válogatott gólját

Minden más foci
2025.06.30. 14:07

Cseh csapatot győzött le a Paks Európa Liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.28. 20:19

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

Döntetlent játszott második felkészülési mérkőzésén a Paks Európa-liga-ellenfele

Minden más foci
2025.06.26. 20:50

A Dinamo Bucuresti ellen kezd az élvonalban a Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.25. 13:52
Ezek is érdekelhetik