Futball: „barátságos” meccset rendeztek a börtönben, 16-an meghaltak

Vágólapra másolva!
2020.01.02. 09:23
Egészen bizarr ötlettel rukkoltak elő egy mexikói börtönben, ahol úgy gondolták, jó ötlet lesz az egymással háborúban álló Del Golfo és Los Zetas kartell tagjait összeengedi a börtön udvarában egy barátságos futballmérkőzésre.

A La Jornada és a BBC beszámolója szerint a meccsre december 31-én került sor Zacatecas államban, Mexikóban, ám, ahogy azt sejteni lehetett, azt véletlenül sem lehetett ráfogni a találkozóra, hogy „barátságos” volt.azt véletlenül sem lehetett ráfogni a találkozóra, hogy „barátságos” volt.

Pedig a meccs szervezői valóban egy barátságos összecsapásra számítottak, ugyanis meghívták a rabok családtagjait, hozzátartozóit is, hogy szurkolhassanak, így nők és gyermekek is voltak a lelátókon.

Az elítéltek azonban nem futballmeccsre, hanem háborúra készültek, és a sípcsontvédőjük alá különböző kézifegyvereket és késeket rejtettek.

Két és fél órán át ölték egymást a rabok (Fotó: Twitter)
Két és fél órán át ölték egymást a rabok (Fotó: Twitter)

Így, mikor a találkozó még szinte el sem kezdődött, az azonnal átcsapott mészárlásba.

A beszámolók szerint közel két és fél órán át tartott a tömegverekedés, ennyi idő után tudták csak szétválasztani a felfegyverkezett rabokat a börtönőrök és rendőrök.

A barátságosnak képzelt meccsen 16-an vesztették életüket, öten pedig súlyosan megsérültek. A sérültek közt gyermekek is vannak.

Hogy hogyan történhetett meg ilyen, arra egyelőre nincs válasza a rendőrségnek és a börtön vezetőségének. Az ügyben hivatalos nyomozás indult.

Legfrissebb hírek

Szerdán indul a jegyértékesítés a 2026-os labdarúgó-vb-re

Foci vb 2026
22 órája

Végső nyugalomra helyezték Nagy Tibort

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 16:41

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
2025.09.30. 07:05

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Szeptember 30-án helyezik végső nyugalomra Nagy Tibort

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:57

Gyász: elhunyt a férfi tenisz ikonja, Niki Pilic

Tenisz
2025.09.23. 15:22

Gyász: elhunyt a Pécs korábbi NB I-es csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 13:58
Ezek is érdekelhetik