Portugália: a vérbe borult fej, amely hivatalosan meg sem sérült – videó

Vágólapra másolva!
2019.12.02. 12:44
null
A téves kiállítás pillanata (Fotó: record.pt)
Egészen nehezen értelmezhető jelenetsor játszódott le vasárnap este a 3–1-es hazai sikerrel zárult Gil Vicente–Sporting bajnoki utolsó perceiben, amikor a játékvezetőt, Hugo Miguelt megkavarta a VAR.

Történt, hogy a 2–1-re vezető Gil Vicente támadója, Lourency egy kontra végén a tizenhatoson belül ütközött a Sporting középpályásával, Idrissa Doumbiával, majd a földön ülve mutatta a játékvezetőnek felrepedt orrát, s pár másodperccel később, mire Hugo Miguel játékvezető megállította a játékot, hogy jelezze, visszanézi az esetet, már vérbe borult a fejjel ült a földön a hazaiak támadója.

Hugo Miguel ki is ment az oldalvonal mellé, s alaposan áttanulmányozta a visszajátszásokat, majd egészen meghökkentő ítéletet hozott. Először is jelezte, hogy les miatt szabadrúgás jön a hazaiak javára, majd ezzel a lendülettel második sárga lappal kiállította Doumbiát, aki csalódottan, reklamálás nélkül vette tudomásul a bírói ítéletet, s elindult az öltözőbe.

A Sporting csapatkapitánya, a portugál válogatott Bruno Fernandes azonban gyorsan kapcsolt, és felhívta a játékvezető figyelmét a tévedésére. Vélhetően azzal érvelt a középpályás, hogy ha a les miatt szabadrúgással jön a Sporting, akkor a lesállás megvalósulása utáni dolgok meg nem történtnek minősülnek, vagyis elviekben hiába szakadt fel csúnyán Lourency feje, mégsem ér sárga lapos figyelmeztetést az eset.

Hugo Miguelt a felvételek tanulsága szerint meggyőzte Fernandes érvelése, ugyanis a játékoskijáróból hívta vissza Doumbiát, s jelezte az elefántcsontparti középpályásnak, hogy visszatérhet.

Az egész hajcihőnek a legnagyobb vesztese a felszakadt homlokú Lourency lett, akit egy csúnya sebhely emlékeztet néhány napig arra, ami hivatalosan meg sem történt.

Legfrissebb hírek

Nemes gesztus: a magára maradt játékvezetőnek adta a meccs emberének járó díjat a Veszprém klasszisa

Kézilabda
2025.02.21. 17:52

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12

Csoda lenne a Brest fordítása Párizsban; nem kényelmesedhet el a jó helyzetben lévő Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 10:41

Lisszabonban verte meg a Sportingot, a Dortmund nagyot lépett a továbbjutás felé a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 22:52

Máris menesztik Rúben Amorim utódját Lisszabonban – sajtóhír

Minden más foci
2024.12.25. 13:34

Papírforma: Viktor Gyökeres lett az év legjobb svéd labdarúgója

Minden más foci
2024.12.17. 09:16

Feltette a százmillió eurós maszkot – portré a szárnyaló Gyökeres Viktorról

Képes Sport
2024.12.01. 14:41
Ezek is érdekelhetik