MLS: megvan az újonc Inter Miami első vezetőedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.28. 18:50
Az uruguayi Diego Alonso lesz az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) újonc Inter Miami első vezetőedzője.

A Miami Herald című napilap szombati beszámolója emlékeztet rá, hogy a 44 éves Alonso játékosként a Valencia, az Atlético Madrid, a Racing Santander, a Málaga és a Real Murcia csatára is volt, illetve Mexikóban és Kínában is szerepelt. Később két mexikói csapat, a Pachuca és a Monterrey vezetőedzőjeként megnyerte a Bajnokok Ligáját az észak- és közép-amerikai, illetve karibi térségben (CONCACAF).

Az MLS mezőnyéhez a következő idényben csatlakozó Inter Miami január harmadik hetében kezdi a felkészülést, első bajnoki mérkőzését pedig március 1-jén a Los Angeles FC ellen játssza.

A klub tulajdonosa a 115-szörös angol válogatott David Beckham, aki 2013-as visszavonulása után azonnal nekiállt terve megvalósításának, hogy MLS-klubot alapítson.

Legfrissebb hírek

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
10 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
2025.09.28. 22:14

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

„Hihetetlen utazás volt” – Sergio Busquets bejelentette visszavonulását

Minden más foci
2025.09.26. 07:17

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16
Ezek is érdekelhetik