Világfutball: a chilei tüntetések miatt nem játszik a válogatott sem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.13. 20:46
null
Aránguiz, a chileiek kapitánya szerint jelen körülmények között nem lehet játszani (Fotó: AFP)
A chilei labdarúgó-válogatott játékosai a hetek óta tartó tüntetések és nyugtalan légkör miatt nem vállalják a jövő keddre tervezett felkészülési mérkőzést Peru ellen.

A chilei sportági szövetség közleménye szerint a futballisták szerda reggeli tanácskozásán született meg a döntés, miszerint nem lépnek pályára a barátságos meccsen, amelyre a perui fővárosban, Limában került volna sor. A játékosok már vissza is tértek klubjaikhoz.

Az nem derült ki, miért döntöttek így a abdarúgók, de a Bayer Leverkusen középpályása, Charles Aránguiz úgy fogalmazott, a mérkőzést nem szabad megrendezni, mivel nyugtalanság uralkodik az országban.

Chilében lassan egy hónapja tartanak a kormányellenes és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni megmozdulások, amelyek diáktüntetésként kezdődtek október közepén az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer átalakítását követelve. Azóta azonban elfajultak az események, az erőszak miatt már mintegy húsz ember meghalt, és több mint kétezren megsebesültek. Kedden több százezer tiltakozó vonult az utcákra Chile városaiban, hogy azonnali és széles körű reformokat, a többi között a minimálbér megemelését, a gyógyszerek árának leszállítását és új alkotmány kidolgozását követeljék.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57

Labdarúgás: második lett az UEFA-tornán az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2025.05.12. 18:52

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2025.05.10. 16:23
Ezek is érdekelhetik