Bundesliga: megműtötték Sallai német válogatott csapattársát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.18. 19:23
Sikeres műtéten esett át Luca Waldschmidt, az SC Freiburg német válogatott futballistája, aki a fehéroroszok ellen 4–0-ra megnyert szombati Európa-bajnoki selejtezőn sérült meg.

A magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburg hétfőn arról számolt be, hogy az arcközépcsonttöréssel megoperált támadó jobb térdét és vádliját a következő napokban vizsgálják meg az orvosok, s amint felállítják a diagnózist, kiderül, hogy a 23 esztendős játékos felépülése mennyi időt vesz majd igénybe.

Waldschmidt szombaton harmadik alkalommal lépett pályára a német nemzeti csapatban, de becserélése után néhány perccel ütközött a fehérorosz kapussal.

„Nagyon sajnálom, mert amikor beállt, látszott rajta, hogy meg akarja mutatni a valós tudását” – nyilatkozta Joachim Löw, a nationalelf szövetségi kapitánya, aki hozzátette, a válogatott minden tagját negatívan érintette, hogy a csatár az ütközés során ennyi sérülést szenvedett el.

A németek szombaton biztosították a részvételüket a jövő évi Európa-bajnokságon, és utolsó selejtezőjüket kedden vívják Frankfurtban az északírek ellen.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
12 órája

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
20 órája

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik