Szlovák Kupa: bakik sorozata, harmadszor is újra kell sorsolni?

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 11:55
Újabb hibát követtek el a labdarúgó Szlovák Kupa (Slovnaft Cup) sorsolásánál, ami miatt a Spartak Trnava (Nagyszombat) az esemény megismétlését kérte – írja a sportolunk.sk.

Amennyiben a szlovák szövetség elrendeli az újrahúzást, akkor már harmadszor kellene lebonyolítani a sorsolást – mint ismert, az első alkalommal a sorsolásra váró 16 csapat között nem szerepelt a kihúzásra váró labdák között a DAC, s a Dunaszerdahely helyett az FK Szenice neve került be kétszer.nem szerepelt a kihúzásra váró labdák között a DAC, s a Dunaszerdahely helyett az FK Szenice neve került be kétszer.

„Egyszer a Szenice, egyszer pedig a Maniga–Szenice párosítást húzták ki a résztvevők. A hibát észlelve a szervezők végül egy kézzel írott papírt helyeztek a sorsolásba. A szövetség végül a húzás megismétlése mellett döntött” – olvasható a sportolunk.sk összefoglalója.

Azóta a második sorsolást is lebonyolították, ám ez sem sikerült hibátlanra: ezúttal a számok húzásánál az egyik gömb nyitva volt, így láthatóvá vált a kihúzásra váró szám. A húzó személy a számot kivette, amikor észrevette, hogy a gömb nyitva van, visszarakta a többi közé, majd újra sorsolt.

A DAC-ot megkapó Spartak Trnava a hivatalos honlapján utalt a hibára, s azt kéri a szövetségtől, hogy második alkalommal is ismételje meg a sorsolást.

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Szlovák Kupa: sima komáromi és kassai továbbjutás

Minden más foci
2025.08.27. 23:22

Niké Liga: Továbbra is pont nélkül a Komárom

Minden más foci
2025.08.24. 19:22
Ezek is érdekelhetik