Lapszemle – A DAC-ról és a Topolyáról ír a France Football

Guillaume Belout újságíró a vajdasági Zentán, Topolyán és a felvidéki Dunaszerdahelyen tett látogatást, hogy a nyomába eredjen a helyi magyar sportsikereknek. Ahogy fogalmaz: „A magyar kormány – részben politikai indíttatásból, részben a magyar válogatottat segítendő – 2013 óta finanszíroz egy olyan külföldi labdarúgóklub-hálózatot, amelynek tagjai a határaihoz közel, az ország korábbi, elveszített területein működnek.” Arról azonban nem tesz említést, hogy mindez annak az új nemzetpolitikának a része, amelynek révén a magyar kormány nem csak a határon túli magyar közösségek sportklubjainak nyújt anyagi segítséget, de támogat egy sor egyéb egyházi, kulturális, oktatási projektet, óvodákat, iskolákat, magyar egyetemet, templomokat épít, újít fel, sőt általános gazdaságélénkítési programot is indított és küzd például Szerbia uniós tagságáért.

„Nem messze a Tisza partjától, Zenta városában – Szerbia északi csücskében, nem túl távol a magyar és a román határtól – egy kőbe vésett emlékmű őrzi a Habsburg-seregek hadvezére, Savoyai Jenő 1697-es, törökök felett aratott diadalának emlékét” – indul a meglepően alapos ismeretekkel dolgozó, igen részletes riport, amelynek illusztrációjában ugyanakkor „sikerült” a trianoni Magyarország területére berajzolni a térképen Zentát.

„A felirat emlékeztet”– folytatódik az írás: „a magyar királyság másfél évszázados ottomán uralom után nyerte vissza területi egységét. 2018 óta itt, Zentán játssza hazai mérkőzéseit a szerb élvonalba idén nyáron feljutó Topolya SC, amelynek 30 kilométerre található, 4000 néző befogadására alkalmas stadionját éppen építik. Látogatásunkkor, egy forró augusztusi estén a TSC könnyedén győzte le az FK Indjiját (2–0) mintegy 2000 lelkes szurkoló előtt. Másnap már Topolyán, a termékeny szántók ölelésében elterülő 15000-es városkában járunk. A klub főhadiszállásán Palágyi Szabolcs fogad bennünket, irodája falán Dusan Tadics meze – az Ajax csapatkapitánya a város szülötte (és a klub korábbi játékosa – a szerk.) A futballakadémia készséges vezérigazgatója nagy kedvvel meséli a 2015-ben még negyedosztályú klub történetét, ám »a politikai és a gazdasági összefüggések« témáját kerüli. Az ilyesmi gyanakvást kelt a TSC-nél. A klub 5.5 hektáron elterülő, a magyar kormány becslések szerint 9.5 millió euró támogatásából felépülő akadémiáját 2018 szeptemberében maga a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor nyitotta meg.”

A francia nyelvű beszámoló egy új kifejezést is alkot, az alcímként is használt „gulyásfutballt”. „A hidegháború idejéből ismert kifejezés, a „gulyáskommunizmus” mintájára Magyarország most »gulyásfutballt« főzve teszi szabaddá az utat az államhatáron, és fordul a túloldalon élő magyarok felé – fogalmaz a cikk, amely itt sem tesz említést az egyéb kulturális és gazdasági fejlesztésekről, s amely így folytatódik: –A recept lényege, hogy hatalmas állami ráfordításokkal olyan labdarúgócsapatokat támogatnak, amelyek az országtól korábban elcsatolt területeken működnek (az 1920-as trianoni és az 1947-es párizsi békeszerződések okozta nemzeti traumára a társadalom egy jelentős része máig mély fájdalommal tekint vissza). Magyarország támogatja a dunaszerdahelyi DAC-ot Szlovákia déli részén, a Munkácsot az Ukrajnához tartozó Kárpátalján, a Sepsi OSK-t és az FK Csíkszeredát Erdélyben (Románia), a Nafta Lendavát a Muravidéken (Szlovénia), a leginkább viszonyítási alapnak számító NK Osijeket Szlavóniában (Horvátország) és a már említett Topolya SC-t a Vajdaságban (Szerbia). Eme régiók bizonyos területein ma is szinte kizárólag magyarok élnek. Budapest a pénzét az említett klubok stadionjaira és akadémiáira szánja, a közvetett cél pedig az, hogy a kisebbségben élő, magyar útlevéllel rendelkező játékosokat a magyar válogatott felé terelje. A projektet rendeletek sora szabályozza, ugyanakkor a megvalósítást némi homály fedi. Hiába az adatkérelem, a kormányzati sajtószolgálat nem szívesen nyilvánul meg az ügyben, s hasonló a támogatások közvetítésében szerepet játszó Magyar Labdarúgó-szövetség és Bethlen Gábor Alap hozzáállása is. Magyar oknyomozó újságíróknak mindazonáltal sikerült megszerezniük olyan hivatalos dokumentumokat, amelyekből az elköltött összegek megbecsülhetők: az Átlátszó összegzése szerint 2013 és 2018 között mintegy 70 millió euró közpénz került Magyarországról ezekhez a futballklubokhoz” – fogalmaz a riport, kissé túlmisztifikálva a kérdést, hiszen ezek az összegek minden esetben kormánydöntés révén kerültek a határon túli klubokhoz, amiről mindig beszámolt a Magyar Közlöny, vagyis különösebb „oknyomozás” nem volt szükséges az adatok kiderítéséhez, a „dokumentumok megszerzéséhez”. Arra is felfigyelhetünk, hogy bár a France Football beszámolója természetesnek veszi, hogy a kisebbségben élő magyarok „magyar útlevéllel”, azaz állampolgársággal rendelkeznek, 2010 előtt ez korántsem volt természetes, a hazai baloldal küzdött az állampolgárság megadása ellen, s csak az új kétharmados törvények tették lehetővé, hogy az elmúlt évtizedben egymilliónál is többen tettek állampolgársági esküt olyan, jobbára nem a mai Magyarország területén élő honfitársaink, akik korábban nem lehettek magyar állampolgárok. Olvassuk azonban tovább a Felvidékre és Vajdaságba igen, de például a jóval keletebbre eső magyar futballfellegvárakba, Sepsiszentgyörgyre vagy Csíkszeredába már nem ellátogató Guillaume Belout beszámolóját.

„Fő szabály szerint a hálózat helyi üzletemberekre és a magyar élvonal klubjainak tulajdonosaira támaszkodik. Eszéken például, ahol 2020 végén új, 13 ezer férőhelyes stadion nyílik (35 millió euróból), Ivan Mestrovic üzlettársa Magyarország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc, aki egyben a Puskás Akadémia tulajdonosa Felcsúton, amely... Orbán Viktor szülőfaluja. Ahol Mészáros a polgármester. (Mészáros egy éve nem polgármester már, a Puskás Akadémiának pedig sohasem volt tulajdonosa, hanem az azt működtető alapítványnak az elnöke, míg Orbán Viktor Székesfehérváron született, de tíz- és tizennégy éves kora között valóban a község lakója és a helyi csapat játékosa volt, ahova később is visszatért igazolt futballistaként – a szerk.) Ez a klub valamikor a patinás klub, a Fehérvár (a korábbi Videoton) utánpótlásbázisa volt. Kicsivel odébb, Szlovéniában az FK Nafta Lendava 1903 elnöke Végh Gábor, aki egyben a Zalaegerszeg tulajdonosa, míg az ukrajnai Munkács a Kisvárdához kötődik. »Ez egy olyan zártan működő rendszer, amelyből nehéz információhoz jutni« – állítja egy neve elhallgatását kérő magyar újságíró, aki arra is rámutat, hogy »jelentős magánérdekek húzódnak meg a stadion- és akadémiaépítések, sőt a játékosmozgások mögött is«. (Ami persze a világ összes építkezéséről és átigazolásáról elmondható – a szerk.) A szereplők ugyanakkor nem üzletről beszélnek, hanem »partnerségről«, »együttműködésről«. »Miközben az NK Osijek látszólag teljesen függetlenül működik a Puskás Akadémiától, jól látható az összefonódás mind a játékospolitikában, mind az infrastruktúra használatában« – teszi hozzá Dalibor Keler, a horvát napilap, a Glas Slavonije újságírója, példaként hozva a két klub közötti számos átigazolást. A felkészülési időszakokban a Puskás Akadémia gyakorta tart továbbképzéseket a horvát partner edzőinek, a két csapat egymás közötti felkészülési mérkőzéseket játszik, közös tornákon vesz részt.”

„Ha az eredményeket nézzük, a modell működőképes” – szögezi le a cikk, amely számba is veszi a következőket: „az elmúlt idényben az Osijek harmadik lett a horvát bajnokságban, a Sepsi bejutott a román bajnokság rájátszásába, a Csíkszereda feljutott a másodosztályba, míg a Topolya a szerb élvonal tagja lett. A DAC pedig éppen csak lemaradt a szlovák bajnoki címről a Slovan mögött. Dunaszerdahely egyórányira fekszik a szlovák fővárostól, 25000 lakosának mintegy nyolcvan százaléka magyar. Az egykori cukorgyár helyén épült fel a futballakadémia, amelynek tíz pályáján – közülük három műfüves, kettő pedig fűthető játékterű – mintegy 300 gyermek tanulja a játékot. A beruházás 14 millió eurós költségének felét a magyar állam állta, a szlovák labdarúgó-szövetség csupán félmillióval szállt be. A »maradékot« Világi Oszkár fizette. A jogi végzettségű, Orbán Viktorhoz közel álló üzletember szlovákiai magyar szervezetekben politizálva vált ismertté, majd a magyar nemzeti olajipari társaság, a MOL kötelékébe igazolt, és annak szlovákiai leányvállalatának irányítója lett. Világi 2014-ben vásárolta meg szülővárosa futballcsapatát, amelytől akkoriban levontak hat pontot egy fogadási csalási ügy miatt, így éppen csak bennmaradt az élvonalban. A legutóbbi két idényben a harmadik, majd a második helyen végző együttes immár európai álmokat dédelget, és megerősítette pozícióját, mint »szlovákiai magyar erődítményt, még ha helyi Athletic Bilbaóról nincs is szó«”– pontosít Németh Krisztián, az akadémia szakmai vezetője.

»Nem nemzeti hovatartozás alapján szerződtetjük a játékosokat«– hangsúlyozza Németh, példaként az edzői stábot is felhozva: a vezetőedző német, az egyik segítője holland, a másik bosnyák, a sportigazgató pedig belga. Utóbbi törekszik arra, hogy az első csapat kerete „felerészben külföldiekből, negyedrészt szlovákokból, negyedrészt pedig magyarokból álljon«. »Tudni kell fenntartani és tisztelni bizonyos egyensúlyt«– véli a flamand Jan Van Daele, aki egy olyan országban született, ahol „érzékenyek a közösségek közötti feszültségekre«. Vagyis számára nem ismeretlen a szituáció. »A magyarokban nagyon erős a hazafiság érzése, büszkék a kultúrájukra« – teszi hozzá. Az ő megbízása mindenekelőtt az utánpótlásban folyó munka mederben tartására szól. Az első csapat keretében jelenleg három saját nevelésű labdarúgó található, további öt a második vonalban szereplő somorjai együttesben gyűjti a tapasztalatot. »Magyarország támogatása jóvoltából bővülhetett az utánpótlás, és ez közvetve mind a magyar, mind a szlovák válogatottnak hasznára válik« – magyarázza Van Daele. A stratégia lehetővé tette, hogy a klub költségvetése évi 5.5 millió euróra emelkedjen. Szeretnének elsősorban a saját erőforrásaikra támaszkodni, amiben benne van a sportszakmai fejlődés végességének kockázata is, hiszen a legjobbak Magyarországra igazolhatnak. »A mi növendékeink nem a Manchester Cityben teljesednek majd ki – sommázza a helyzetet Remco ten Hoopen, az akadémia társigazgatója –, de ha lehetőségük nyílik a jobb körülményeket kínáló magyar bajnokságban játszani, azzal csak jól járnak!«– olvashatjuk a France Football e helyütt kissé zavaros fejtegetését, hiszen eddig éppen a DAC volt az, amely több labdarúgót is igazolt Magyarországról. Az írás szerint azonban a határon túli fejlesztések legfontosabb célja, hogy onnan a magyar válogatott játékosokat szerezzen, arról nem is téve említést, hogy elsősorban a helyi közösségek kultúráját, sportéletét, oktatását erősítik, az ott lakók mindennapjait színesítik a magyar sportegyesületek sikerei, a helyi fiataloknak épült futball-, kézilabda-, jégkorong-akadémiák, tehetséggondozó kollégiumok, amelyek működésének magas színvonalát a francia riport is kiemeli.

„Ha a magyar pénzeső arra nem is elég, hogy a kedvezményezettek számára luxus életkörülményeket garantáljon, ahhoz elegendő, hogy megakadályozza csődbe menetelüket. A TSC 2003-ban kénytelen volt beszüntetni a tevékenységét. Manapság? Már-már szemtelenül egészséges mintaklubja a haldokló szerb bajnokságnak. »Tökéletesen szervezett klub, ahol a játékosokat jól megfizetik, időben megkapják a bérüket, és kitűnő körülmények között dolgozhatnak« – sorolja Dragan Sztojics újságíró, számos sporttörténeti könyv írója az okokat, amelyek a topolyai csapat megállíthatatlan felemelkedését, viharosan sikeres élvonalbeli bemutatkozását magyarázzák. A topolyai klubot Zsemberi János üzletember finanszírozza, aki nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjeként szerzett ismertséget, hanem a Szerb Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként is. »Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pénz hatvanhét alkalmazott megélhetését biztosítja, beleértve a labdarúgókat is – kínál bepillantást a háttérbe Palágyi Szabolcs, büszkén mutatva az akadémia négy új pályáját, amelyek közül az egyik a legújabb generációs hibridtechnológiával épült. – A szövetség mostanában sokat költ stadionokra Szerbiában, de a fenntartásuk problémákat vet fel. Nálunk négy főállású kertész gondoskodik a gyepszőnyeg állapotáról.« A TSC, amelynek egy fiókcsapata a negyedik vonalban szerepel, a hálózaton belül is működtet egy hálózatot: a régió tizennégy, többségében magyarlakta településének csapata kap magyar forrásból támogatást infrastruktúrára, felszerelésre.” (Ahogyan ez a Székelyföld Akadémia számos partneregyesülete esetében is így van – a szerk.). Ellentmondásos ugyanakkor – folytatódik a riport –, hogy a topolyai »oroszlánok« soraiban szinte kizárólag szerb játékosok rúgják a labdát, ami megnehezíti a klub etnikai arculatának hangsúlyozását. »Sok szurkoló magyar, itt vannak például a Kék Betyárok, akiknek biztatását a játékosok többsége nem nagyon érti« – írja le a rendhagyó helyzetet nevetve Vanja Uzelac, aki maga is a csapat lelkes híve. A különbözőség néha feszültséget szül, alkalmanként összetűzéshez vezet. Augusztus 18-án például szerb szurkolók megtámadták a Kék Betyárokat, nehezményezve, hogy magyar nyelvű rigmusaikban a »Délvidék« kifejezést használták arra az országrészre, ami számukra Vojvodina, azaz Szerbia elidegeníthetetlen része. Romániában a Sepsi és a Dinamo Bucuresti drukkerei tűztek össze. A dunaszerdahelyi klubnak a szlovák nacionalisták gyűlöletével kell szembenéznie – és eközben a legmagasabb átlagnézőszámmal (8500) büszkélkedhetett a szlovák bajnokság legutóbbi idényében. A 13000 férőhelyes új stadionba jönnek Magyarországról, sőt Romániából és Szerbiából is, és boldogan, teli torokból éneklik... a magyar himnuszt. (Jóllehet e himnuszéneklést egy nagy vihart kavaró szlovák törvénnyel megpróbálták betiltani és a magyar zászló használata régóta tilos, ezekről a jelenségekről azonban a beszámoló nem tesz említést – a szerk.) »Fantasztikus a hangulat!« – összegez Nagy Krisztián, a DAC sajtóattaséja, akivel bejártuk a MOL Arénát, ahol »minden azt szolgálja, hogy az összes idelátogató otthon érezze magát«. A bejáratnál egy kápolna fogadja az érkezőt, kívül pedig egy plakát, amely már a dunaszerdahelyi sportcsarnok másnapi előadására hív, a Zenta 1697 című magyar rockopera bemutatójára. Jelképes...” – zárul a tekintélyes France Football helyszíni jelentése, amelyben még helyet kapott egy keretes írás is, az „Az Adrian Rus-ügy” címmel. Íme.

„2016 óta látványos falfestmény díszíti a budapesti Rumbach Sebestyén utca egyik házának tűzfalát, rajta az ötvenes évek Aranycsapata. Valamivel távolabb, a Deák tér közelében egy hasonló alkotás Albert Flóriánt, a France Football 1967-es aranylabdását örökíti meg. A magyar válogatott dicső múltjában gyökerező nosztalgiát előrelátóan igyekeznek táplálni már csak azért is, mert 2020-ban a vadonatúj Puskás-aréna négy Európa-bajnoki mérkőzés házigazdája lesz. A hat szomszédos országban működő futballklubhálózat révén a kormányzat igyekszik szorosabbra fűzni a köteléket a határon túl élő magyarokkal oly módon is, hogy köreikből is bekerülhessenek játékosok a magyar válogatottba, amelynek kapitánya Marco Rossi... a Dunaszerdahely korábbi edzője. Ezen a nyáron Adrian Rus ügye kavart vihart a helyi sajtóban, egyúttal ráirányította a felfedezés fénycsóváját az »Orbán-hálózatra«. A 23 éves középső védő – aki Romániában született, játszott a Puskás Akadémiában, magyar útlevele is van – az előző idényben a Sepsi kölcsönjátékosa volt, majd idén júniusban a Fehérvárba igazolt. Augusztusban elfogadta a román válogatott meghívóját, egyúttal kinyilvánította, hogy nem játszik a magyar nemzeti csapatban. Az események sűrűjében új klubja a tartalékok közé, a harmadosztályba küldte. A román szövetség értesítette erről a FIFA-t és az UEFA-t, hogy rávilágítson egy megítélése szerint diszkriminatív helyzetre, miközben a magyar klub visszautasított minden, megtorlási szándékra utaló gyanúsítást” – írja a francia hetilap, amely ugyanakkor nem tesz említést például arról, hogy a múlt hétfőn egy romániai magyar faluban, Simonyifalván nevelkedő magyar játékos vehette át a FIFA Puskás-díjat a világszervezet milánói gáláján. És bár a díjat Zsóri Dániel magyarul köszönte meg, románul saját bevallása szerint nem is igen tud, és kilencéves kora óta magyarországi klubokban szerepel (Békéscsaba, DVSC, Fehérvár), a román sajtó egy része „román Puskás-díjasról” beszél.