Játékossors: Ibrahimovic nem áll le, továbbra is árulja magát

Vágólapra másolva!
2019.10.09. 14:44
null
Zlatan Ibrahimovic még el tudja képzelni magát topcsapatnál (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovic az egyesült államokbeli első osztályú labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában bizonyíthat, ám a 38 esztendős svéd csatár a Sky Itáliának most újfent arról beszélt, hogy még mindig topjátékos lenne az európai élmezőnyben.

Három nappal ezelőtt véget ért az MLS alapszakasza, az Ibrahimovicot is a soraiban tudó Los Angeles Galaxy a nyugati főcsoport 5. ötödik helyén jutott be a rájátszásba. A magyar idő szerint október 21-én kezdődő playoffig hátralévő csaknem két hetet a svéd csatár többek között arra használja fel, hogy felhívja magára az európai topcsapatok figyelmét.

„Tisztában vagyok vele, hogy még mindig meghatározó szerepem lehet Olaszországban vagy bármely másik topligában. Még mindig jobban tudnám csinálni, mint a most ott játszó futballisták. A szerződésem decemberben lejár, de még nem tudom, mi történik azután” – mondta a Sky Italiának Ibrahimovic.

Az amerikai élvonal alapszakaszában idén 30 gólig jutó klasszis korábban a Manchester United számára is felajánlotta magát, míg a legutóbbi hírek arról szóltak, hogy akár a Boca Juniorsban is folytathatja. Bár a legtöbb játékosnak ennyi idősen már a visszavonuláson jár az esze, úgy látszik, Ibrahimovic még mindig érez magában energiát egy újabb európai kalandhoz.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
Tegnap, 7:38

Visszavonult az Arsenalban is szereplő 72-szeres válogatott támadó

Minden más foci
2025.05.28. 11:17

WhoScored: Willi Orbán bekerült az idény európai álomcsapatába

Légiósok
2025.05.27. 12:54

MLS: Sallói gólt szerzett, majd elhunyt korábbi csapattársára emlékezett

Légiósok
2025.05.25. 08:27

MLS: Sallói Dániel gólpasszt adott, csapata kétgólos hátrányból mentett pontot

Minden más foci
2025.05.15. 06:49

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
2025.05.11. 08:30

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik