Fortuna Liga: Vida Máté gólt lőtt, Kalmár visszatért, nyert a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 21:28
null
A gólját ünneplő Vida Máté (a levegőben) után rohannak a társak (Fotók: dac1904.sk)
Több mint két hónap elteltével játszott ismét tétmérkőzést Kalmár Zsolt, a nyár végén térdműtéten áteső magyar középpályást a második félidőben cserélte be Peter Hyballa vezetőedző a Zlaté Moravce (Aranyosmarót) elleni hazai bajnoki mérkőzésen, amelyet 2–1-re megnyert a DAC.

A találkozó első gólja Vida Máté nevéhez fűződik, válogatott középpályásunk húsz méterről ragyogó mozdulattal lőtte a labdát a kapuba – a nagy munkabírású labdarúgónak ez volt az első bajnoki találata Dunaszerdahelyre igazolása (2018) óta.

A vasárnap visszatérő Kalmár Zsoltnak is nyílt lehetősége a gólszerzésre, csavart lövését azonban kivédte Branislav Pindroch.

A 7744 néző mindenesetre így is örülhetett a meccs végén, hiszen nyertek a kedvencek, akiket egyébként óriási molinóval köszöntött a B-közép, amiért az elmúlt egy hónapban a három legnagyobb ellenfelet, a Slovant, a Zsolnát és a Nagyszombatot is legyőzték.

Ezzel a transzparenssel köszöntötték a szurkolók a dunaszerdahelyi csapatot
Ezzel a transzparenssel köszöntötték a szurkolók a dunaszerdahelyi csapatot

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (Vida gólja 0.17-től)

A dunaszerdahelyi közönség így ünnepelte Vidát

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
12. FORDULÓ
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Zlaté Moravce (Aranyosmarót) 2–1
DAC: a végig játszó Vida Máté lőtte csapata első gólját, Vida Kristopher végig játszott, Kalmár Zsoltot a 66. percben becserélték

Az élcsoport: 1. Slovan 29 pont, 2. Zilina 27, 3. DAC 25

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Játékossors: az NB III-ban folytatja Kalmár Zsolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:32

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30

Szlovák Kupa: biztos DAC-továbbjutás

Minden más foci
2025.08.20. 19:55
Ezek is érdekelhetik