Felkészülés: vezettek a szlovákok, de nem tudtak nyerni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 22:40
null
A szlovákok nem bírtak Paraguayjal (Fotó: Török Attila, archív)
Az Európa-bajnoki selejtezőben szabadnapos Szlovákia felkészülési mérkőzést vívott, és 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán Paraguayjal.

 

A szlovákok a pozsonyi mérkőzésnek a Greif – Satka, Skrtel, Valjent, Mazán – Gregus, Hosovsky, Duda – Duris, Nemec, Haraslín összeállításban vágtak neki. Az első félidő nem hozott gólt, a második viszont kettőt is. A szlovák cserék hozták össze a vezető találatot: László Bénes a balösszekötő helyén labdát szerzett, középre gyötörte, ahol Róbert Bozeník átvette, és a jobb alsóba lőtt.

Sokáig úgy tűnt, hogy Szlovákia nyer, de az utolsó percekben egyenlített Paraguay. Óscar Romero remek csel után levitte az alapvonalig a labdát a jobb oldalon, középre adását a szintén csereként beszálló Alejandro Romero a hálóba pofozta, beállítva az 1–1-es végeredményt.

Szlovákia szabadnapos volt a nyolcadik fordulóban, amelyben Magyarország 1–0-ra legyőzte Azerbajdzsánt, míg Wales döntetlent játszott Horvátországgal.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovákia–Paraguay 1–1
(Bozeník 59., ill. A. Romero 85.)

Legfrissebb hírek

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
7 perce

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

A DAC helyett az ugyancsak magyar többségi tulajdonban lévő Kassa indul a Konferencialigában – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.07.15. 18:24

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 18:56

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55
Ezek is érdekelhetik