Anglia: úgy vélik, összefügghet a fejelés és a demencia

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 15:05
null
Képünk illusztráció (Fotó: AFP)
Egy profi futballistának három és félszer nagyobb az „esélye” arra, hogy halálát demencia okozza, mint a népesség többi tagjának – állapítja meg a Glasgow University friss kutatása.

 

A glasgow-i egyetem kutatói a gyakori fejelés és az agy károsodása közötti összefüggést feltételezve folytatták le vizsgálatukat – olvasható a BBC beszámolójában –, amelyben 7676 korábbi profi labdarúgó halálokát vetették össze a népesség véletlenszerűen kiválasztott 23 000 tagjának halálokával.

A vizsgált labdarúgók 1900 és 1976 közötti idősáv valamely szakaszában futballoztak hivatásszerűen Skóciában; a kontrollcsoportot a „civil” népesség hasonló korú tagjai alkották.

Mint annak idején beszámoltunk róla, egy korábbi West Bromwich-labdarúgó, Jeff Astle 2002-ben bekövetkezett halála nyomán kezdődtek kutatások annak kivizsgálásra, lehet-e kapcsolat a fejelés és a szellemi képességek életkortól független hanyatlása, a végül halálhoz vezető demencia között.

Az angol Futballszövetség (FA) és a profi labdarúgók szervezete (PFA) által is pártfogolt eredeti kutatás zátonyra futását látván tavaly januárban léptek akcióba a glasgow-i kutatók, és Willie Stewart neuropatológus vezetésével nem csak a demenciával kapcsolatban szűrtek le ijesztő következtetéseket: megállapították azt is, hogy a profi futballisták körében az Alzheimer-kór ötször, a motoros neuronbetegség négyszer, a Parkinson-kór kétszer nagyobb valószínűséggel fordult elő, mint a hasonló életkorúakból álló kontrollcsoportban.

Biztató ugyanakkor – derült ki a BBC beszámolójából –, hogy a futballozás növeli az élettartamot, továbbá az, hogy a kutatók azt találták: bizonyos szív- és daganatos betegségek ritkábban fordulnak elő labdarúgók körében.

Astle lánya, Dawn megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a kutatások folytatódtak, amiben nyilvánvalóan szerepet játszott egy dokumentumfilm is, amelyben Alan Shearer szorgalmazta a futballozás és a demencia között feltételezett összefüggés felderítését.

Greg Clarke, a Futballszövetség elnöke és Gordon Taylor, a PFA ügyvezetője köszönetet mondott a glasgow-i kutatóknak, hiszen az egészségkárosító rizikófaktorok kiszűrése a sportág minden szereplőjének közös célja, egyúttal mindketten hangsúlyozták: folytatni kell a kutatásokat, mert bonyolult folyamatokról van szó, és rengeteg a nyitott kérdés.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
33 perce

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
3 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik