Kína: „Unalmas, antiszociális” – a volt Bayern-csatár kiakadt

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.09.24. 11:42
null
Sandro Wagner a futballt élvezi, a közösségi médiát nem szereti (Fotó: AFP)
A januárban a kínai élvonalbeli Tiencsin Tedához igazolt Sandro Wagner egy interjúban beszélt új életéről, valamint a közösségi médiával való ismerkedéséről. Utóbbiról határozottan negatív tapasztalatokat osztott meg.

 

Sandro Wagner egy nemrégiben tartott edzőtáborban bejelentkezett az Instagramra, név nélkül, és a t-online.de-nek mesélt arról, mit látott. „Hiányoznak a szavak, az egész annyira unalmas, antiszociális és értelmetlen. Kíváncsi vagyok, hová vezet ez az egész. Látom annak a veszélyét benne, hogy a gyermekeink buták és boldogtalanok lesznek tőle. Hamis példaképeket látnak, akik egy problémáktól mentes csillogó világban élnek. Láttam Instagram-gengsztereket, akik aranyláncokkal pózolnak, de ha a való életben probléma lenne, akkor anyukának kellene megoldania.”

A 31 éves csatár a Bayern Münchentől való távozásáról és Kínába szerződéséről is beszélt. „Nem volt könnyű döntés. A fiaim még olyan korban vannak, amikor ez nem jelent problémát. A lányom már nyolcéves, és megkérdezte tőlem, hogy miért szeretnék több pénzt keresni. Azóta vettem egy Porschét – mondta nevetve Wagner. – Üdítőnek találom, hogy a gyerekek milyen őszinték, a felnőtteknek is követni kellene ezt. Nagyon büszke vagyok a gyermekeimre, az első naptól kezdve elfogadták az új kultúrát, amibe csöppentünk. Mára már folyékonyan beszélnek angolul, és egy kicsit kínaiul is. A különböző hátterű emberekkel való találkozás hasznos lehet a személyiségük fejlődésének szempontjából.”

Zárásként elmondta: nem szeretné, hogy otthon is minden a labdarúgásról szóljon. „Mindig kicsit furcsának találom, amikor a játékosok úgy rendezik be a nappalijukat, mintha egy futballmúzeum lenne. Bár a kukások sem hagyják szét a kiürített hulladékgyűjtőket…”

A Tiencsin Teda 25 fordulót követően a 8. helyen áll a 16 csapatos kínai élvonalban, Sandro Wagner 21 mérkőzésen 8 gólt szerzett eddig ebben az idényben.

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16

Thomas Müller: Guardiola óta egyik edző–csapat kapcsolat sem működött igazán

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:09

Edzőkeringőt indíthat el Ancelotti madridi búcsúja, Leverkusenben már Xabi Alonso utódját keresik

Német labdarúgás
2025.04.29. 11:48
Ezek is érdekelhetik