BL: megvan a következő kiírás első résztvevője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 08:58
null
Rúnar Kristinsson, a sikeredző a levegőben (Fotó: KR Facebook)
A reykjavíki KR nyerte meg a 2019-es izlandi labdarúgó-bajnokságot, ezzel elsőként jelentkezett be a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásának mezőnyébe.

 

A KR 1–0-ra győzött a címvédő Valur vendégeként hétfő este, ezzel két fordulóval a naptári évet követő bajnokság befejezése előtt biztossá tette, hogy már egyetlen vetélytársa sem előzheti meg.

A KR az izlandi bajnoki rekorder, de a mostani, 27. aranyérmére viszonylag sokat, hat évet kellett várnia. Érdekesség, hogy a klub 2013-as bajnokcsapatának edzője is a mostani sikerkovács, a 104-szeres válogatott Rúnar Kristinsson volt, aki norvégiai és belgiumi edzősködés után 2017-ben tért vissza Reykjavíkba.

Az izlandi klub alapításának 120. évfordulóját nemcsak a futball-, hanem a férfi kosárlabdacsapat is bajnoki címmel tette igazán ünnepivé.

A KR-nek az idén nem sokáig tartott az európai kupaszereplés: az Európa-liga selejtezőjéből az első fordulóban zuhant ki a norvég Molde ellenében (1–7).

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Heimir Hallgrímsson: A mostani magyar csapat jobb, mint a 2016-os

Foci vb 2026
2025.09.05. 12:21

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Robbie Keane: A többi versenyben lévő együttes hozzánk képest nagy költségvetéssel dolgozik

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 22:08

Több helyen belenyúlt a kezdőbe Robbie Keane a Qarabag elleni BL-selejtező visszavágójára

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 17:38

Robbie Keane: A fordítás biztosan nem lehetetlen

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 07:19

A Bodö/Glimt könnyedén, a Pafosz nagy csatában lett BL-főtáblás

Bajnokok Ligája
2025.08.26. 23:10
Ezek is érdekelhetik