UEFA: újabb MU-hetes – Beckham után Cantonáé a díj

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 13:05
null
Újabb MU-hetes részesül elismerésben (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos honlapján bejelentette, hogy korábbi klasszisa, Éric Cantona kapja meg csütörtökön az UEFA elnöki díját, amellyel a francia játékos karrierje és jótékonysági akciói előtt tisztelegnek.

 

Érdekesség, hogy tavaly is egy korábbi MU-hetest, David Beckhamet tüntettek ki, most pedig elődje részesül elismerésben.

Cantona 1992 és 1997 között 185 mérkőzésen erősítette a „vörös ördögöket”, ezeken 82 találatig jutott. A francia válogatottban 45 meccsen húsz gólt szerző támadót Aleksander Ceferin UEFA-elnök csütörtökön, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásán tünteti ki.

„Ez a díj nemcsak játékoskarrierje elismeréséül szolgál, hanem a személyiségének méltatása is. Olyan ember, aki elutasította a kompromisszumokat, aki kiáll az értékeiért, szókimondó és legfőképpen a szívét és lelkét beleteszi abba, hogy azokat az ügyeket támogassa, amelyekben hisz” – áll az UEFA-elnök közleményében.

Cantonának nem csak a játékát ismeri ez az UEFA elnöke (Fotó: AFP)
Cantonának nem csak a játékát ismeri ez az UEFA elnöke (Fotó: AFP)



Cantona játékos-pályafutását az Auxerre-ben kezdte, majd játszott a Marseille-ben, a Bordeaux-ban, a Montpellier-ben és a Leeds Unitedben is.

Korábban Jacques Delors (1998), Guy Roux (2000), Juan Santisteban (2001), Bobby Robson (2002), Paolo Maldini (2003), Ernie Walker (2004), Frank Rijkaard (2005), Wilfried Straub (2006), Alfredo Di Stéfano (2007), Sir Bobby Charlton (2008), Eusébio (2009), Raymond Kopa (2010), Gianni Rivera (2011), Franz Beckenbauer (2012), Johan Cruyff (2013) és Josef Masopust (2014) kapta meg, majd két év kihagyás után 2017-ben Francesco Totti, legutóbb pedig az említett David Beckham (2018) érdemelte ki.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik