Ligue 1: könnyed sikerrel kezdett a PSG – Neymart szidták a drukkerek

Vágólapra másolva!
2019.08.11. 23:10
null
Mbappé (balra): gól, gólpassz nyitásként
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 1. fordulójában (Ligue 1) vasárnap este a PSG magabiztos győzelmet aratott a Nimes-t fogadva. A mérkőzés elején a hazai drukkerek még a távozni készülő Neymar szidalmazásával voltak elfoglalva, aztán már a játéktérre is figyeltek – a párizsiak 3–0-ra győztek.

A találkozó eleje kevésbé a bajnoki címvédő játékáról szólt, inkább arról, hogy a PSG drukkerei különféle transzparensekkel és a legkevésbé sem szalonképes rigmusokkal üzentek a klubtól két év után elvágyódó Neymarnak, akinek az édesanyja bizonyára sokat csuklott ezen a vasárnap este.

Lehetett „nyugodtan” szidalmazni a brazil klasszist, mert a pályán történtek kevéssé hozták lázba a publikumot: a hazaiak 75 százalékban birtokolták a labdát, ám fölényüket nem tudták helyzetekre váltani, a Nimes védői kiválóan álltak a sarat.

A 23. percben aztán Pablo Sarabia szöglete után Abdou Diallo húzta le a fejét középen, így a labda Pablo Martínez kezét érte, s a játékvezető – videóbírós segítséggel – büntetőt ítélt, amelyet Edinson Cavani váltott gólra (1–0).

Az eredmény a szünetig már nem változott, a Nimes továbbra is becsülettel védekezett, de a PSG kapujára nem volt veszélyes. A fordulás után alig tíz percet kellett várni az újabb gólra: Juan Bernat beadása utánKylian Mbappé bombázott közelről a léc alá.

A francia világbajnok támadó szűk negyedóra múlva maga is feliratkozott a gólpasszosok közé, amikor a néhány perccel korábban pályára lépő Ángel Di Maríát hozta kihagyhatatlan helyzetbe, s az argentin szélső nem is hibázott, kialakítva ezzel a 3–0-s hazai győzelmet jelentő végeredményt.

A délutáni mérkőzéseken előbb a Lille hazai pályán 2–1-re legyőzte a Nantes-t, köszönhetően a Charleroi-tól a nyáron 12 millió euróért megvásárolt 20 éves nigériai csatár, Victor James Osimhen duplájával – a vendégek Celik öngóljával voltak eredményesek. Később a Strasbourg 1–1-es döntetlent játszott a Metz-cel.

FRANCIA LIGUE 1
1. FORDULÓ
Paris Saint-Germain–Nimes 3–0
(Cavani 24. – 11-esből, Mbappé 56., Di María 69.)

KORÁBBAN
Lille–Nantes 2–1
(Osimhen 19., 80., ill. Celik 51.)
Strasbourg–Metz 1–1 (A. Thomasson 21., ill. H. Diallo 47.)

Legfrissebb hírek

Hajnali kettő után még mindig tömeg várta a PSG csapatát az elnökét és a kupát a szállodában – videók

Bajnokok Ligája
51 perce

Videó: piros-kékben ragyogó Eiffel-torony, tűzijáték – Párizs ünnepelt a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
2 órája

Donnarumma Luis Enriquéről: Nyugalmat és szabadságot adott nekünk

Bajnokok Ligája
3 órája

„Éljen I. Lajos francia király!" – lapszemle a BL-döntő után

Bajnokok Ligája
4 órája

„Történelmet írtunk, de nem akarunk itt megállni” – Luis Enrique a győztes BL-döntő után

Bajnokok Ligája
13 órája

BL: az Inter elnöke szerint a vereség nem érinti Inzaghi jövőjét

Bajnokok Ligája
13 órája

Soha nem volt ekkora különbség BL-döntőben – statisztikák

Bajnokok Ligája
13 órája

A PSG-t nem lehetett megállítani a BL-döntőben, a párizsiak az Inter kiütésével értek fel a csúcsra!

Bajnokok Ligája
14 órája
Ezek is érdekelhetik