Európai Szuperkupa: ilyen még nem volt, női játékvezető fújja a sípot

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 12:58
null
Stéphanie Frappart a vb-döntő után újabb fontos feladatot kap (Fotó: AFP)
Az UEFA által rendezett sorozatok történetében először bíráskodhat kiemelten fontos mérkőzésen női játékvezető Stéphanie Frappart személyében, aki a Liverpool–Chelsea európai Szuperkupa-meccsen fújja majd a sípot.

 

A 35 éves játékvezetőnek nem ez lesz az első fontos mérkőzése, júliusban ő vezette a női világbajnokság döntőjét (Egyesült Államok–Hollandia), míg a 2017-es Európa-bajnokság elődöntőjében a Hollandia–Anglia összecsapást.

Habár ez az első alkalom, hogy ilyen fontos férfimeccsen női játékvezető működhet közre, az európai kupaporondon már korábban megtörtént a debütálás: 2004 és 2009 között az akkor még UEFA-kupának (azóta Európa-liga) nevezett sorozatban a svájci Nicole Petignat három selejtező mérkőzésen volt játékvezető.

EURÓPAI SZUPERKUPA (ISZTAMBUL)
AUGUSZTUS 14.
21.00:
Liverpool–Chelsea

Legfrissebb hírek

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52

Tizenhat éves kazah játékost igazolt a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.10. 19:15

Kikapott Plymouthban, és kiesett az FA-kupából a tartalékos Liverpool

Angol labdarúgás
2025.02.09. 15:49

Darwin Núnez ráadásbeli duplájával nyert a Pool, Szoboszlai nagy lövését a léc hárította

Angol labdarúgás
2025.01.18. 17:55
Ezek is érdekelhetik