A Real Madrid három magyar játékost is hívott, de a rendszer...

REAL MADRID? AZOK A FRÁNYA ENGEDÉLYEK...
Disztl Péter, Tóth József, Pintér Sándor – Real Madrid, 1985, 1982, 1977

Mint annyi másnak, a legendás kapusnak,Disztl Péternek iscsak terv maradt a Real Madrid.

„Az 1985-ös UEFA-kupa-menetelésünk után szét akarták kapkodni a Videotont. Huszonöt éves voltam, de az akkori magyarországi szabályok szerint csak harmincéves kor felett lehetett kimenni. A Real Madrid hívott. Östreicher Emil intézte volna a dolgokat. De nem volt esély, mert eltiltottak volna két évre. Májer Lajosnak és Szabó Józsefnek a Paris SG-ben lett volna helye. Lajos borult ki a legjobban: huszonkilenc éves volt, de nem engedték ki őket. Én csak huszonöt, tehát nem is szólhattam semmit.”

A Bp. Honvédba igazolt aztán (a fehérvári vezetők nem kezdték meg a hosszabbítási tárgyalásokat sem vele, sem testvérével, Disztl Lászlóval...), a Sporting CP onnan vitte volna el, de edzője, Bicskei Bertalan nem engedte. „Élő szerződésem volt, amelyet felbonthattam volna, de fogalmam sincs, mi lett volna a következménye” – töprengett el a kapus afourfourtwo.hu-nolvasható interjújában.

1982 őszén a Kupagyőztesek Európa-kupájában a Real összecsapott az Újpesti Dózsával, Madridban (3–1) a mezőny legjobbjaTóth Józsefvolt.

„A találkozó után a szállodában leültem tárgyalni a madridi vezetőkkel, és elmondták, hogy nagyon szeretnék, ha a pályafutásomat náluk folytatnám – mondta később a remek balhátvéd. – Megnyugtattak, ha kint maradok, mindent elkövetnek, hogy a családom minél előbb utánam jöhessen a spanyol fővárosba. Nagyot dobbant a szívem, hiszen régi álmom vált valóra: a világ egyik legjobb együttese le akart igazolni. Sajnos abban az időben, ha egy játékos engedély nélkül külföldön maradt, akkor automatikusan egyéves eltiltást kapott, amelyet az UEFA minden esetben ki is rótt. Ezt nem akartam vállalni, ezért megkértem a spanyolokat, hogy a hivatalos utat szeretném választani, tehát jöjjenek el Budapestre, és beszéljenek a menedzseriroda vezetőjével a szerződtetésem ügyéről. Ez megtörtént, és ha jól emlékszem, négyszázezer dollárt – akkoriban ez körülbelül harmincmillió forintot jelentett – ajánlottak értem, amit viszont itthon keveselltek, ezért az én legnagyobb bánatomra az üzlet nem jött létre.”

Tóthot az 1982-es világbajnokság után az Austria Wien kereste meg, vele mindenben megegyezett, de egy vezetője keresztbe tett neki. Végül csak légiós lett: 1986-ban a finn harmadosztályban, a Kraftban próbálhatta ki magát, közben egy zöldség-nagykereskedésében dolgozott.

Talán csak ki kellett volna hagynia anno egy évet...

De az előző évtizedben sem volt könnyebb. A dupla tüdejű Pintér Sándor elé 1977-ben a Real Madrid menedzsere Palma de Mallorcán letett egy bőröndöt, amelyet 300 ezer dollár terhelt (akkoriban egy új Mercedes nyolcezer dollárba került), de a játékos nem írta alá a szerződését: egyrészt azért, mert akkor soha többé nem lehetett volna válogatott (lásd még 1978-as Mundial), másrészt meg azért, mert megszakadt volna az otthon hagyott édesapja és édesanyja szíve.

„Akkoriban fél Európa kereste a kegyemet, a Bayerntől az Interen át a Realig kilenc nagy klub akart szerződtetni. Én azonban maradtam, mert disszidálni nem voltam hajlandó. Először is apám és anyám belehalt volna, ha disszidálok. A második ok pedig a címeres mez volt. Nem tudtam volna elviselni, ha többé nem vehetem fel a magyar válogatott szerelését. Ezért szóba sem jöhetett számomra, hogy feketén szerződjek külföldre, bármennyi pénzt is ajánlottak” –merengett el a múlton nemrégibena volt sokszoros válogatott középpályás, akinek szolgálataiból látványosan nem kér már a professzionális magyar labdarúgás.

GIL Y GIL: TÉNYLEG ORVOSI ESET. PERSZE OLYKOR GELLER NÉLKÜL IS GÖRBÜLT A VILLA
Juninho – Aston Villa

A mai fiataloknak már csak történelem a zseniális brazil karmester,Juninho Paulista, aki letűnt időket idézett meg pengés megoldásaival két agyonrúgatása között.Amikor az érte korábban a Liverpoolt és a Manchester Unitedet is túllicitáló Atlético Madridban futballozott, már túl a Middlesbrough-n és a Michel Salgadónak köszönhető lábtörésen, az Aston Villa mindenképpen vissza szerette volna vinni Angliába. Ennek nem is volt akadálya. Egy ideig, mert a klubok megegyeztek a mai áron számítva 16.8 millió eurós vételárban, a Villa menedzsere, John Gregory már dörzsölte a kezét, amikor az Atlético mindenható elnöke, Jesus Gil y Gil kórházba került, a spanyol klubnál pedig a presidente megkérdezése nélkül nem merték véglegesíteni a transzfert.

Gregory egy másik akadályra is emlékeztetett jóval később: „Juninho már ott ült az irodánkban, egy kis magángéppel repült Birminghambe. Csakhogy az Atlético rengeteg pénzzel tartozott neki, és Juninho azt mondta, hogy addig nem ír alá hozzánk, amíg ezt nem rendezik a madridiak. Ám ők nekünk meg azt mondták, hogy először fizessük ki az átigazolási díjat, aztán abból rendezik a tartozást, ám ebből a megoldásból meg mi nem kértünk. Pedig Juninho nagyon szeretett volna hozzánk igazolni...”

A VILLA EGYÉBKÉNT IS TRANSZFER-PECHVOGEL: 1995-ben kevés híján leigazolta Roberto Carlost, de az első tárgyalást követően nem keresték többször az angolok (2017 elején kapott azért egy Villa-mezt az elnöktől, rendbe téve végre a közös dolgokat), míg 2001-ben Frank Lampardról, 2009-ben meg Wesley Sneijderről csúszott le a Villa. Az utóbbi év különösen fájdalmas a Villa számára: ugyan Radamel Falcao és Edinson Cavani ügynöke mindent megtett érte, de a két csatár nem került oda. Előbbiért például Martin O'Neill nem volt hajlandó ötmillió fontot áldozni, mondván, túl nagy összeg ez egy olyan csatárért, akinek nincs Premier League-tapasztalata, utóbbi pedig bő kétszer annyiért nem kellett.

Imád nagy támadókról lemaradni az AV, 1993-ban a Bristol Cityvel már megegyezett Andy Cole megvételéről (az 1.3 millió font akkor sem számított csodás összegnek), de közbelépett a menedzser, Ron Atkinson, aki azt mondta elnökének, Sir Doug Ellisnek, hogy nem kér az ék szolgálataiból.

KINEK KELL EGY WALESI, ANGOL SULIVÁLOGATOTT SZÉLSŐ?
Ryan Giggs – Liverpool, 1987

Ma már nagyon furcsa elképzelni a nemrégiben Budapesten is látott Ryan Giggset a Manchester City mezében, holott 14 éves koráig azt a klubot szolgálta (sokáig eredeti családnevén, Wilsonként), de aztán lemondtak róla. Egy torna legjobbjának járó díjat ugyan a Liverpool fő megfigyelője kezéből vehetett át, de oda sem kellett, végül Sir Alex Ferguson mentette meg őt a sokadosztálytól. Giggs igen hálásnak bizonyult...

„Ferguson személyesen jött el hozzánk a lakásunkra, hogy meggyőzzön bennünket, válasszuk a Unitedet. Nem volt nehéz dolga, a Citynek ugyanis egyáltalán nem kellettem” – emlékezett vissza később nevetve a walesi.

„Mi tettük érte az első ajánlatot a Southamptonnak, de még csak nem is válaszoltak a hívásainkra – mérgelődött évekkel később a karrierje során a Paul Gascoigne, Alan Shearer, Brian Laudrup, Patrick Kluivert, Patrick Vieira, Ronaldinho, Arjen Robben vonulatot is elszalasztó Ferguson, miután lemaradt Gareth Bale-ről. – Akkor még balhátvédet játszott, nagyon szerettem volna leigazolni, a fiatal Lee Sharpe-ra emlékeztetett.”

Talán elkelt volna Bale-ügyben is egy családlátogatás, Sire...

A Bale-sors más edzőt is üldöz a mai napig, a Hamburgnak a keze között volt már a walesi, amikor az nem fért be a Tottenhambe, és ezért könnyen kiköthetett volna Észak-Németországban. „Tisztában voltam Bale képességeivel, de mások nem osztották a véleményemet, ezért is ajánlotta fel nekem őt a Tottenham” – mondta a HSV egykori mestere, Martin Jol, aki a londoniak kispadja után 2008-ban ült át a hamburgiakéra.

Igen ám, de a 7 (igen, hét) millió eurós vételárat ő is sokallta, pontosabban úgy vélte, nagy kockázat ennyit adni érte, kölcsönbe meg nem adták a walesit. Nagy bölcsen megvette inkább Thiago Nevest 9 millióért, Alex Silvát meg 6.2 millióért. Előbbi fél évig maradt, utóbbi másfél idényig, ketten összesen 23 bajnokin szerepeltek.

GIGÁSZOK VS. ELNÖKI EBÉD
Mark Viduka – Real Madrid, Juventus, Sporting CP, 2000

Ritka dolog a mai világban, amikor a pénz, a siker és a csillogás helyett valaki hazája érdekeit helyezi az előtérbe – Viduka ráadásul Ausztráliában (a nagyapja vándorolt oda) nőtt fel és futott be, de 2000-ben képes volt visszautasítani a Realt és a Juventust is, mert hívta óhazája nevében a horvát államfő, Franjo Tudjman.

Hosszas rábeszélés után Viduka hazatért, a Croatia (ma Dinamo) Zagreb kiemelt fizetéssel várta, és a támadó tényleg sokat tett Horvátország külföldi hírnevének megszépítéséért, ám három év múlva anyagi okokból eladták a Celticnek. Viduka ellenkezése dacára... A játékos Skóciában sztrájkba kezdett, lelki problémákra hivatkozva el sem utazott Glasgow-ba. A Celtic a FIFA-hoz fordult kártérítésért, erre a labdarúgó villámgyorsan felépült, és elkezdte szórni a gólokat, és ehhez a szokásához a Leedsben, a Middlesbrough-ban és a Newcastle Unitedben is ragaszkodott.

2001-ben újra bejelentkezett érte a Real, de megegyezés ekkor sem jött létre, Viduka egyik unokatestvére azért eljutott Madridba. Egy bizonyos Luka Modric...

Preben Elkjaer-Larsen – Arsenal, 1984

A negyvenes generáció élénken emlékszik még az 1992-ben a strandokról Európa trónjára lépő hősök előtti nagy dán generációra, a nyolcvanas évek Dán Dinamitjaira, akiknek jellegzetes figurája volt a bohém, nagyevő és nagyivó, dohányzó, az élet jóságait nagykanállal habzsoló Preben Elkjaer-Larsen (életrajza bővebben ITT), aki egy sematikus korszakban is imádott váratlan húzásokkal előállni. Fantasztikus szólói mára már legendává váltak, mindemellett sohasem ugrott át egy szomszédos kisbolygóra némi keménységért.

A legszebb éveit a Hellas Veronában töltötte, de nem sok kellett volna hozzá, hogy ne ott, hanem Londonban tegye ezt meg. Az Arsenal 1984-ben ugyanis sokat hezitált azon, hogy őt vegye-e meg a Lokerentől, vagy inkább a harmincon felüli Paul Marinert az Ipswichtől. Utóbbira szavaztak végül Peter Hill-Woodék, a dán meg mehetett történelmet írni a Serie A-ba.

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!