Szoboszlainak talán összejön, elődje lemaradt a Juve, Milan, Napoli trióról

Szoboszlai Dominik iránt a Juventustól az Arsenalon és a Borussia Dortmundon át a Barcelonáig topcsapatok sora érdeklődik. Volt már ilyen a magyar futballban a közelmúltban...

NO, SIGNORI E SIGNORE – SE ÖRDÖG, SE ÖREG HÖLGY, SE POPEYE
Détári Lajos – Barcelona, AC Milan, Juventus, Sampdoria, Napoli…

Többször is megidéztük már, ám nehéz elfeledni: ahogyan a Juventusszal és a Sampdoriával, úgy a Milannal is kötött annak idején egy előszerződést Détári Lajos, de megkereste a fénykorát élő Napoli is. Miután a Barcelona hiába vette volna 1987 tavaszán egymillió dollárért kölcsön egy egymilliósnál jóval nagyobb vételi opcióval (a játékos szerint először négymilliót fizettek volna érte, végleg, azonban egy gyenge meccsét látta Debrecenben az elnök, Josep Lluís Núnez fia, így óvatossá váltak a katalánok), évi negyedmillió dolláros fizetéssel a Budapest Honvédtól, majd hiába fogadta el Détári az érte jelentkezők közül a Monaco ajánlatát, végül az NSZK-beli Eintracht Frankfurthoz került.

Egykorú sajtóhírek szerint 3.6 millió márkáért – ez euróban később feleennyi, dollárban akkor kétmillió, ott Döme évi háromszázezer márkát keresett –, majd egyetlen kiváló idényt követően (a bajnokságban 11 gólt szerzett, a kupadöntőn az egyetlent) 18 millió márkáért a görög Olympiakosz Pireuszhoz került. A Barca ismét vevő lett volna rá, de kilencmillió márkás ajánlatával labdába sem rúghatott, közben a Serie A-ból a Sampdoria, a Lazio és az Inter is figyeltette Détárit.

A korábban az Anderlecht, a kommunista kapcsolataiban bízó Matra Racing, a Servette, a Werder Bremen, az 1. FC Köln és a Nice által is hiába hívott középpályás a Ferencvárossal is egyezkedett, majd bejelentkezett a 13 millió márkát kínáló Juventus – az olaszoktól hatot kaptak volna a nyugatnémetek, hetet a magyarok, hiszen akkoriban honfitársaink csak kölcsönbe kerültek a nyugati egyesületekhez. A Frankfurt végül a görögök jóval kedvezőbb ajánlatát fogadta el, amelyből 11.1 milliót kasszírozhatott, 6.9 millió pedig a magyaroké lett, vagyis a kispesti klubé és az akkori szabályoknak megfelelően az OTSH-é, azaz az Országos Testnevelési és Sporthivatalé. Az idő tájt Magyarországon az átlagfizetés hétezer forint volt, ez jó 220 német márkát ért.

Sokan a játékos apósát és korábbi edzőjét, Komora Imrét tették felelőssé a görög kalandért, mondván, ő beszélte rá „Dömét” erre a váltásra; de Détári, a tartozásai terhét nyögő német és a rekordösszeget bezsebelő magyar egyesület is ezt a váltást pártolta.

„... az Eintracht úszott az adósságban, az elnök szinte könyörgött, hogy fogadjam el az Olympiakosz ajánlatát” – emlékezett vissza később Détári az akkor történtekre, s elárulta azt is, hogy a Juventus és a Frankfurt 1988 áprilisában előszerződést kötött az átigazolásáról.

Arra mindenesetre büszkék lehetünk, hogy akkoriban ez nagyon kevés híján világrekord volt, nem sokkal lemaradva a Ruud Gullitért a Milan által kifizetett summától – 1990-ben döntötte meg azt a csúcsot a Roberto Baggiót megvásárló Juventus. És nagyon kevés kellett volna a Roberto Baggio, Détári kettőshöz…

De másodjára sem ment: 1991 nyarán a középpályás hiába vett részt a Juve nyári, amerikai túráján, az új edző, Giovanni Trapattoni nem tartott rá igényt, és az akkor még létező légióskvóta sem szólt Détári mellett. Szegény középpályásnak a Milannal is előszerződése volt, ám az is kútba esett (itt Döme és apósa variált sokat), később az akkor bombaerős Sampdoriáról is lecsúszott, mert hiába hívta maga Roberto Mancini (akkoriban ez természetes volt, a nagy csillag tárgyalt például David Platt-tel is annak átigazolásáról), a magyar ász játékjoga körül állt a bál: azt egyszerre a Bologna, az Ancona, a Honvéd, az Olympiakosz és az MLSZ is a magáénak vallotta. Détári közben megegyezett Morten Olsennel, hogy az 1. FC Kölnben folytatja, de ez az ígéret sem materializálódott végül.

Magyaros…

Mint ahogyan az is, hogy annak idején az első kispesti válogatójáról azért zavarták haza, mert túl hosszú volt a haja. Egy évre rá már megfelelt a méret és a tehetség is, s azt se hallgassuk el, hogy kisgyerekként majdnem a Ferencvároshoz, ifistaként majdnem Tatabányára, később a Videotonhoz, azután Kecskemétre került.

Ehhez képest a mostani Szoboszlai-transzferszaga maga a rusztikus egyszerűség…

Kevés kellett volna ahhoz, hogy a Videoton elképesztő technikai képességekkel bíró középpályása, Csucsánszky Zoltán 1989 nyarán a(z akkoriban jó nevű) Coventry Cityhez igazoljon: a sikeresen zajló próbajáték utolsó edzőmérkőzésén elszakadt a játékos térdszalagja. Az NB I legjobbjának megválasztott Csucsánszky számára sajnos már nem volt visszaút Angliába és a korábbi topformához.

Ebedli Zoltán a Herthánál és a Standard Liege-nél próbázhatott, de elmondása szerint csak három napra engedték ki, és ez kevés volt a meggyőzéshez. A remek középpályás egyébként 18 évesen, 1972-ben disszidálni akart, Velencében várták az ismerősei, azonban a hatóságoknál feljelentette őt egy rosszakarója.

Hrutka János simán csak nem felelt meg a kis Energie Cottbusnál, cserébe nem sokra rá bajnok lett a Kaiserslauternnél. Persze magyarosan: a németek 1.2 millió mai eurót fizettek érte, a Ferencvárosnál sokkal-sokkal kevesebb bevételt könyveltek el…

NEM JÖTTEK ÖSSZE A PÁRDUCNAK A LEGNAGYOBB UGRÁSOK
Grosics Gyula – Flamengo, Ferencváros

Az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula, a „fekete párduc” háromszor is kis híján külföldön ragadt: először sihederként mint leventét elvitték több mint egy fél évre, végül nagy nehezen tért csak haza. Azután már neves labdarúgóként 1949-ben sikertelenül próbált meg disszidálni Jugoszlávián keresztül, csakhogy már Budapesten lebukott az egész vállalkozó kedvű kompánia. Harmadszor természetesen 1956-ban próbált külföldön szerencsét, és családjával együtt átlépte egy ideálisan sötét éjszaka a határt, ám hiába hívta a brazil Flamengo és több európai gárda is, végül 1957 júliusában hazahúzta a szíve.

Csak érdekességképpen jegyeznénk meg, hogy a szintén eltiltását nyögő Puskás Ferenccel és Kocsis Sándorral Athénban 25 ezer fizető néző előtt tartottak nyilvános edzést!

A Flamengo 1967-ben a chilei Hexagonal-kupán majdnem leigazolta Farkas Jánost, ötvenezer dollárt ígérve neki, tízezret az ügyben közreműködő technikai vezetőnek, Rozner Győzőnek. Farkas elegánsan, egy szál szuszpenzorba és egy pakli kártyába öltözve hallgatta meg a kérőket, majd ezt mondta: „Ezek egy rendes pörköltöt sem tudnak főzni, nem megyek”.

A Santos is vitte volna Farkast akkoriban, ám erre a korszak sportpolitikusai csak nemet mondhattak.

Rozneregy interjúban – természetesen jóval később – bevallotta, hogy egy év múlva Farkas már hajlott volna az igazolásra, viszont ekkor már nem kellett a braziloknak... Pedig de szép duót alkothatott volna Pelével!

De térjünk vissza a legendás kapusra! Nagy szerelme volt Grosicsnak a Fradi, és 1962-ben, már sokat látott veteránként a chilei világbajnokság előtt edzője, dr. Lakat Károly segítségével szövetségi engedélyt kapott arra, hogy Tatabányáról a zöld-fehérekhez igazoljon, ám a számára is balul sikerült torna közben (!) ezt megtiltották neki a bölcs illetékesek. Grosics mérgében a vb után visszavonult, pedig sok éven keresztül szolgálhatta volna még kapusként a magyar futballt.2008-ban a Fradi csak leigazolta őt, pályára is lépett pár másodperc erejéig a Sheffield United ellen – 82 esztendősen!

Tatabányára egyébként nem mindenki kerülhetett: Novák Dezső ügynöki kartonjai árulták el jóval később, hogy a védő majdnem „bányász” lett 1970-ben, ám aztán valamiért elakadt a transzfer, amiről Novák már mint eldöntött tényről beszélt.

SOROZATUNKAT FOLYTATJUK!