Szerbia: győzelemmel debütált a Topolya az élvonalban

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 21:59
null
A Topolya győzelemmel debütált
Remekül sikerült a Topolyai SC bemutatkozása a szerb Szuperligában: a Szabó Zoltán által irányított együttes az első forduló nyitó mérkőzésén 2–1-re legyőzte a szerb fővárosban a belgrádi Vozsdovacot.

 

A TSC a műfüves pályán megrendezett mérkőzésen már az első félidőben is a jobb és veszélyesebb csapat benyomását keltette, s egyáltalán nem voltak a topolyai együttes játékosai megilletődve, amit az is bizonyít, hogy többet birtokolták a labdát (56 százalék), s négy kapura lövésük volt, míg a hazaiaknak egy sem jött össze.

A mezőnyfölény a második félidő elején érett góllá, amikor a középpályás Szasa Tomanovics találatával a TSC megszerezte a vezetést. A hazaiaknak negyedórával később sikerült egyenlíteniük a csereként beálló Milos Sztojcsev találatával, de a 75. percben a TSC csatára, Szilágyi Vladimir eldöntötte a három pont sorsát.

A topolyaiak történelmi összeállítása: Filipovics – Ponjevics, Antonics, Szkopljak, Varga – Tumbasevics, Tomanovics, Milicsevics, Arsenijevics (Duronjics) – Szilágyi (Galics), Lukics (Rovcsanin).

A TSC a következő fordulóban a zentai stadionban a lucsani Mladosztot fogadja.

SZERB SZUPERLIGA, 1. FORDULÓ
VOZSDOVAC–TSC 1–2
(0–0)
Belgrád
, 500 néző
G
: Sztojcsev (70.), ill. Tomanovics (55.), Szilágyi (75.)

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56

Mezei Szabolcs: A szerb bajnokság erősebb a magyarnál, itt lesz lehetőségem tovább fejlődni

Minden más foci
2025.06.30. 09:18

Mizsei Márton: Sokat jelent nekünk, hogy hazai közönség előtt megvertük az olimpiai bajnokot

Vízilabda
2025.06.29. 14:10

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
2025.06.20. 17:55

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
2025.06.19. 18:20
Ezek is érdekelhetik