Puszkász, a váratlan Messi, mindenki sportja és Pelé fodrásza

A helyiek közül nagyon kevesen beszélnek idegen nyelvet, így portugálismereteink híján a kommunikáció nem volt mindig zökkenőmentes, de azt az egyébként angolul valamelyest értő taxisunk is rögvest mondta nekünk, hogy „Puszkász, Puszkász”, amikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk – persze ezt már megszokhattuk, bármerre is járunk a világban.

Kedélyes sofőrünk nem is mulasztotta el rögtönzött hármas örökranglistájára ráhelyezni a „Száguldó Őrnagyot”, ahogyan az sem volt sokkoló, hogy ki áll ezen besorolás élén.

„Pelé– vágta rá magától értődő hangsúllyal, kis túlzással már-már kikérve magának a kérdést is. –Rajta kívül Puskás és Maradona.”

Jóval meglepőbb volt a jelenkor nagyjait firtató kérdésre adott válasza.

„A maiak közül? Messi! Ő most a legjobb– mondta, persze elégedetten emlékezett rá rövid komppal történő utazásunk alatt, hogy a július elején véget ért Copa Américán sem a Barca argentin klasszisa, hanem honfitársai örülhettek a riói finálét követően. –Rajta kívül Cristiano Ronaldo és Neymar lenne még a képzeletbeli dobogón, de Eden Hazard is remek képességű futballista.”

Ahogy haladtunk Santosba menet, úgy ejtettünk szót az országban tapasztalható futballmániáról és arról, hogy miben látja a sportág fontosságát és szépségét.

„Brazíliában mindenki számára fontos a futball, ami nem igényel sokat: csupán egy labdát, így a legszegényebb rétegek is játszhatják, és egyfajta kitörési lehetőséget is teremt” – mondja, és valóban.

Amerre a szem ellát, a végeláthatatlan partszakaszokon még jóval sötétedés után is pattog a labda,nehéz nem belefutni egy összecsapásba, és ezt itt most vehetjük szó szerint is, ugyanis a jogo bonito mellett akadtak azért bőven szikrázó ütközetek is a labdáért folytatott harcban.

A városba érve betekintés nyerhettünk Pelé és Neymar korábbi klubjának történetébe és jelenébe,stadionkörutunk során a dicső Santos-múltat bemutató múzeum (itt többek között a PSG sztárjának Puskás-díjas találatáról is megemlékeznek!) mellett az öltözőben helyet kapó modern regenerációs eszközök (masszázságy, pezsgőfürdő) ugyanúgy megfigyelhetők voltak a kíváncsi szemek számára, mint a sajtóterem vagy éppen természetesen maga a pálya. Egy dolog nagyjából fix volt, nem tudtunk megtenni öt métert, hogy ne került volna szóba a háromszoros világbajnok legenda.

Az 1000. gólját ábrázoló kép a sajtóteremben, a Santosban játszott utolsó összecsapásáról készült portré a játékoskijáróban, páholy a lelátón, de ha ezek nem lennének elegek, még a nézelődők körében is láthatunk New York Cosmos-mezes „Peléket” is.

A 16 ezer férőhelyes Vila Belmiro tövében elhelyezett szurkolói bolt meglátogatása után jelzi rögtönzött idegenvezetőnk, hogy tud a számunkra egy igazán jó helyet, és már pillanatok alatt ott is voltunk egy igazi régi módú fodrászüzlet előtt.

Csakhamar kiderült számunkra, hogy miért is érdekes ez a bolt, ugyanis az idősDidimár emberemlékezet óta ügyfelének vallhatja a legendás futballistát.

„Először 1957-ben jött el hozzám, borzalmas volt a haja”– mondta nagy nevetgélések közepette az idős úriember, akit kedvenc sztorijáról is faggattunk, de elmondása szerint annál számára semmi sem emlékezetesebb, minthogy őt az ügyfelének tudhatja.

Ahogy nézünk körbe az épületben, jönnek sorra a képek, akad természetesen Neymarról, sőt Robinhóról is, az igazán értékes relikviának persze így is aPelé által szignózott Santos-meztűnik.

Néhány métert eltávolodva az üzlettől egy hatalmasZito-szobormutatja az utat a stadion felé, és sofőrünk lelkesedéséből látszik, rá majdnem hogy ugyanannyira büszkék a helyi emberek, mint Pelére – persze ő sem nyeretlen kétévesként vonult vissza anno, hiszen többek között két világbajnokságot és Libertadores-kupát is nyert.

A Guarujába vezető visszautunk végéhez közeledve még megállunk egy kilátónál, ahol a város fényeiben úszó, mintegy hat kilométeres partot csodálva elégedetten jegyezhettük újra meg: a labda – még kissé csípőssé váló idő ellenére – éjszaka sem pihen.

———————————————————— × ————————————————————

„MOST MÁR PRÓBÁLJUNK VALAMIT ELÉRNI IS”

A magyar címvédőként a brazíliai világdöntő helyszínére ottani idő szerint szerdán reggel megérkező Zsírkréták már tavaly is remekeltek a csoportkör során – akkor a nyolcaddöntő volt a végállomás –, idén pedig rutinos versenyzőként még jobban szerettek volna szerepelni.

„Mindenki nagyon rá van pörögve erre az egészre, mindenki örül, hogy visszamehetünk, és úgy vagyunk vele: tavaly élveztük, hogy egyáltalán ott vagyunk, most másodszor próbáljunk valamit elérni is, aztán meglátjuk, hogyan sikerül” – mondta ezt még az indulás előtt Andorka Kristóf.

A srácokon látszott, hogy gyakorlatilag nem tudnak meglenni labda nélkül, ugyanúgy nekiálltak gyakorolni a zürichi és brazíliai repülőtéren, ahogyan a szállodába megérkezést követően a parton is.

A csoportkört picit idegesen kezdték a mieink, de az Angola elleni első találat mindenkit megnyugtatott, hamarosan el is fogyott az afrikai csapat – merthogy a szabályok értelmében a kapott gólok után egy játékosnak el kell hagynia a pályát, így a tízperces időkeretet sem mindig töltötték ki a csapatok. A luxemburgi színeket képviselő lengyel fiatalokból álló együttes óriási lelkesedése ellenére a következő meccsen sem fogyatkozott meg a magyar csapat (itt 1:0-s siker jött össze a végén visszaálló ellenféllel szemben), majd a mieinkhez hasonlóan futsalos stílusban játszó spanyolok ellen egy védőkörön belülre nyúlás miatti büntetővel kerültek előnybe a magyarok, és alig öt perc alatt már itt is kialakult az 5:0. A nagyobb szünet és a gyakorlatilag biztos csoportelsőség után India ellen kísérleti felállással egy meglepő vereség jött az első nap zárásaként, de igazából ez még jól is jött a csapatnak.

„Tavalyhoz képest nem érzem, hogy sokkal jobban ment volna a játék, ugyanakkor az előző évben nem kaptunk egy pofont a csoportkörben, gyakorlatilag sebezhetetlennek éreztük magunkat. Nyilván tiszteltük az ellenfelet, de egyszerűen annyira ment a játék, hogy nem éreztük, hogy itt mi hátrányba kerülhetünk, s amikor ez megtörtént, akkor káosz lett a pályán. Idén kaptunk egy pofont a csoportkör végén az utolsóként záró Indiától, majd ma úgy jöttünk ki minden egyes meccsen a pályára, hogy igenis benne van, hogy hátrányba fogunk kerülni” – mondta Fábián Gábor csapatkapitány, aki szerint óriási szerepe van az India elleni vereségnek abban, hogy végül összejött a tornagyőzelem.

Merthogy a második napra nem maradt kérdés, melyik csapat a legjobb a világon! A házigazda elleni nyolcaddöntőre az előző este videózással készülő csapat számára nem okozott gondot az időnként a védekezésben kevéssé masszív brazil védekezés megbontása, a kezdeti kiegyenlített játék pedig az első gól után felborult, újra 5:0-s magyar sikert láthattunk! Ezt követően pedig lendületből lejátszották még a magyarok Japánt és a 2017-es bajnok Romániát is, hogy aztán a döntőben újra a spanyolok jöjjenek, és bár a meccs első fele egyértelműen az ellenfélé volt, gólt csak a mieink szereztek (2:0).

A sikert Neymarék elleni jutalomjáték és díjátadó követte – szerencsére a női tornát megnyerő szlovákokkal ellentétben itt nem történt súlyos sérülés, ott ugyanis a trófea hirtelen magasba emelése állkapocscsonttörést, fogak elvesztését és nem tervezett brazíliai tartózkodást jelentett a szerencsétlen játékosnak.

A srácokkal készült nyilatkozatok felvevése és a győzelemről szóló tudósítás befejezésére már csak a biztonsági őrök jelentették a társaságot a médiateremben, ahogyan az utolsó shuttle busz is elhaladt a szállodánk felé, de egy ilyen társaság és főleg egy ilyen siker után szívesen túlórázik az ember…

Az éjjel Brazíliában sem érhetett véget, jöhetett a megérdemelt lazítás és bulizás, a fiaink pedig a táncparketten sem vallottak szégyent, majd kissé fáradtan, de mérhetetlenül boldogan jöhetett a hazarepülés.

Immár világbajnokként!