Monaco: Leonardo Jardim szerződtetné Léonardo Jardimot

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.07.05. 17:44
null
Leonardo Jardim névrokona a Monacóban folytathatja (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Monaco kinézte magának Léonardo Jardimot – írja az O Jogo.

 

A hercegségbeli klub vezetőedzője, Leonardo Jardim szívesen látná saját csapatában Léonardo Jardim kapust. Ezt a 24 éves játékos klubjának elnöke is megerősítette. „Nagy klubok érdeklődnek iránta, a tárgyalások utolsó fázisában vagyunk” – fogalmazott az elnök.

Léo 2018 nyarán került kölcsönbe a Gremiótól a portugál Rio Avéhez, s jó teljesítményével felhívta magára a figyelmet. Nem véletlen, hogy azonnal szerződtette is a portugál élvonal mögöttünk hagyott idényének hetedik helyén végző együttese. Kontraktusa 2023-ig érvényes.

Ami pedig a kapusposztot illeti a Monacónál, Danijel Subasic már 34 éves, ráadásul sérült is, Diego Benaglio pedig 35 esztendős, így elkél a frissítés.

A portugál edző és a brazil játékos között csupán névrokoni kapcsolat van.

Legfrissebb hírek

Formula–E: Buemi mindenkit meglepett az esős Monacóban, hat év után az első győzelmét szerezte meg

Egyéb egyéni
21 órája

Formula–E: megérkezett az eső Monacóba, drámai végjátékot hozott az időmérő

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:28

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Formula–E: Rowland sikerével zárult az első monacói verseny

Egyéb egyéni
2025.05.03. 16:05

Formula–E: a vb-éllovas a falban; a McLaren a pole-ban zárta a monacói időmérőt

Egyéb egyéni
2025.05.03. 12:20

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

Nego csapata pontot rabolt a Monacótól, így kiesett a Montpellier

Francia labdarúgás
2025.04.26. 22:57

A Barcelona és a Real Madrid is hátrányban az Euroligában

Kosárlabda
2025.04.23. 23:31
Ezek is érdekelhetik