MLS: előkerült egy videó a lefújás után Ibrahimovicról…

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.20. 16:33
Mint arról beszámoltunk, Zlatan Ibrahimovic újra lecsendesítette kritikusait, miután a Los Angeles FC elleni derbin mesterhármast szerzett, és ezzel megnyerte a meccset csapatának. A lefújás után a svéd klasszis arról is gondoskodott, hogy az ellenfél edzőit helyre rakja…

A Los Angeles-i sportsajtó a napokban több kérdést is Ibrának szegezett, ami a svéd ikonnak nem igazán tetszett.

Ilyen volt, mikor például a Los Angeles FC-ben játszó Carlos Velához hasonlították, sőt, arra is célozgattak, hogy a rivális támadója jobb nála.

Zlatan ezt nem hagyta annyiban, és elég egyértelművé tette, mit gondol a szituációról, sőt, közölte, úgy érzi magát az MLS-ben, mint egy Ferrari a Fiatok közt.



Úgy tűnik, a derbi előtti nyilatkozatháború még Zlatant is képes volt egy kicsit feltüzelni, az LAFC legyőzése után ugyanis előkerült egy videó a svédről, aki az ellenfél egyik edzőjével akadt össze.

És ahogy azt megszokhattuk Ibrától, most sem fogta vissza magát, és a lökdösődés közben csak annyit ordított:

„Takarodj haza, te kis k…a!”

Az első felvételen látható, a másodikon tökéletesen hallható is az a bizonyos mondat, aminek valószínűleg még lesz következménye…


Ibra egyébként a meccs után csak annyit írt ki Twitterre: „Én vagyok Los Angeles!” Zlatan Ibrahimović on Twitter
Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

A Puskás Akadémia volt támadója Szon és Lloris csapattársa lett

Minden más foci
2025.08.27. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

„A futballban mindenki hazudik” – édesanyja vette védelmébe az öltözőben verekedő Rabiot-t

Francia labdarúgás
2025.08.22. 11:05

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15
Ezek is érdekelhetik