DAC: kék-sárgába öltözött a tér, megnyitották a törzshelyet

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.07.06. 10:27
null
A Bocskai úti söröző immár a DAC-szurkolók hivatalos törzshelye (Fotó: Tumbász Hédi)
A szurkolók rázendítettek: „Szerdahelyi DAC!” Hangjuk a Petőfi  hídig, a másik irányba a Sasadi útig is elhallatszott. A dunaszerdahelyi futballklub hivatalos sörözője nyílt meg péntek délután a Kosztolányi Dezső tér szomszédságában nem sokkal azelőtt, hogy a futballcsapat pályára lépett a Vasas stadionavatóján.

 

A Bocskai úti söröző immár a DAC-szurkolók hivatalos törzshelye, és aki a dunaszerdahelyi futballcsapat mérkőzéseit Budapesten is követni akarja, annak ezentúl itt a helye.

„Nem hittem volna, hogy ez a nap is eljön – mondta Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa. – Ha néhány hónappal ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy ilyen jól működő klubunk lesz az anyaországban, és hogy lesz egy söröző a szurkolóinknak Buda szívében, bizony nem hittem volna el. És tessék, itt vagyunk, együtt vagyunk… Jövő csütörtökön pedig Európa-liga-mérkőzést játszunk, és nagyon bizakodunk.”

Lapunk beszámolt róla, hogy a DAC-nak új drukkerei vannak: a görög Atromitosz légiósai, Megyeri Balázs, valamint Ugrai Roland is figyeli a DAC–Cracovia El-selejtezőt, mert a párosítás győztese küzdhet meg az athéni klubbal. Mondani sem kell, a magyar futballisták Dunaszerdahelyen szeretnének játszani…

Egyelőre azonban az első selejtező lebeg a szurkolók szeme előtt, a hírek szerint a július 18-i visszavágóra a Cracovia 710 jegyet ad a DAC szimpatizánsainak.

Legfrissebb hírek

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49

Harmadosztályú ellenfelet vert meg, ott van a DAC a legjobb 32 között a Szlovák Kupában

Minden más foci
2025.09.24. 18:28
Ezek is érdekelhetik