Argentína: példátlanul súlyos büntetést kaphat Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.07. 21:19
null
Lionel Messi ezúttal nem tartotta magában a véleményét – lehet, hogy súlyos büntetést kap érte (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint meglepően súlyos büntetésre számíthat az argentin válogatott és a Barcelona játékosa, Lionel Messi. A 32 éves támadó az elmúlt időszakban kétszer is éles kritikát fogalmazott meg a Copa Américáról, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetségnél (CONMEBOL) az utóbbi verte ki a biztosítékot.

 

Az AS cikkéből kiderül, hogy a válogatott csapatkapitányát akár kétéves eltiltással is sújthatják a CONMEBOL tevékenységét bíráló véleménynyilvánítása miatt.

Bár a dél-amerikai szövetség hivatalos közleményéből sejthető, hogy valamilyen büntetést kap majd Messi, a kétéves eltiltás példátlanul súlyos lenne – ebben az esetben Messi a 2020-as Copa Américát és a 2022-es világbajnokság selejtezősorozatát is kénytelen lenne kihagyni.

Mint ismert, Lionel Messi már a Brazília elleni elődöntős vereség után sem volt túlságosan elégedett a játékvezetéssel – azt mondta, szerinte a braziloknak kedvezett a bíró. Ám a Chile elleni bronzmeccsen kisebb kakaskodás után a vele összetűzésbe kerülő Gary Medellel együtt kiállították, és ezt követően már végképp nem fogta vissza magát.

„Nem kell részt vennünk abban a korrupcióban, amit elszenvedtünk ezen a tornán. Továbbjuthattunk volna, de nem engedték, hogy ott legyünk a döntőben. Talán az egész előre el volt rendezve, az egész tornán nyomják Brazíliát – többek között ezeket mondta Messi.

Az argentin válogatott végül bronzérmet nyert a tornán.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
Tegnap, 12:57

„Nem vagyunk barátok” – Lionel Messi megszólalt Cristiano Ronaldóról

Klub-vb
Tegnap, 10:33

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38
Ezek is érdekelhetik