PSG: már a Barca is fizet a semmiért a középpályásnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 19:53
A még mindig csak 24 éves Adrien Rabiot története furcsábbnál furcsább fordulatokat tartogatott az utóbbi hónapokban. Egy biztos: a Paris Saint-Germain futballistája nagyon jól keres továbbra is, annak ellenére, hogy egyetlen csapatnál sem számolnak vele.

Rabiot furcsa története még 2018 decemberében kezdődött, mikor a játékos közölte a PSG vezetőségével, esze ágában sincs meghosszabbítani a szerződését Párizsban, így a nyáron mindenképp távozik. esze ágában sincs meghosszabbítani a szerződését Párizsban, így a nyáron mindenképp távozik.

A francia fővárosban nem nézték ezt persze túl jó szemmel, és azonnal a kispadra száműzték Rabiot-t, akit állítólag az öltözőből és az edzőközpontból is kitiltottak, mert rossz hatással volt csapattársaira a hozzáállásával.

Aztán az idény vége felé úgy tűnt, végre visszatérhet a pályára a középpályás, ugyanis egybehangzó sajtóhírek szerint a Barcelona szinte mindenben megegyezett a futballistával, aki a nyártól csatlakozhatott volna a katalánokhoz.

Igen ám, de a tárgyalások során a gránátvörös-kékek is jobban megismerték Rabiot-t, és ők sem voltak elájulva a hozzáállásától, így végül az utolsó pillanatban meggondolták magukat.

Rabiot-nak már nemcsak a PSG, hanem a Barcelona is fizet. A semmiért… (Fotó: AFP)
Rabiot-nak már nemcsak a PSG, hanem a Barcelona is fizet. A semmiért… (Fotó: AFP)

Viszont a Sky Italia szerint a francia ügynöke erre is fel volt készülve, és a már aláírt papíron szerepelt egy záradék, hogy egy nagyobb összeget akkor is fizetnie kell a Barcelonának, ha Rabiot mégsem lesz a játékosuk.

Ez pedig tulajdonképpen azt jelenti, hogy a PSG (mivel június végéig még érvényes szerződése van a klubnál) és a Barcelona is a semmiért fizet milliókat a futballistának jelenleg.

Eközben Rabiot és ügynöke a calciomercato.com szerint megállapodtak a Juventusszal, ahol évi 7 millió eurót (2.3 milliárd forint) kap majd a középpályás, ami ennél csak több lehet, ugyanis tele lett tömve a szerződés különböző bónuszfeltételekkel.

Egy biztos: Rabiot ügynökei, akik egyébként a családtagjai, megérdemlik a fizetésemelést…

Legfrissebb hírek

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
10 órája

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33
Ezek is érdekelhetik