Galatasaray: az exfradista a volt újpesti csapattársa lehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 11:58
null
Paintsilért 3 millió eurót fizethet a Galatasaray (Fotó: AFP)
Török lapértesülések szerint a 22. bajnoki címét megszerző Galatasaray a nyáron a korábbi ferencvárosi Joseph Paintsillel erősítené meg a keretét.

 

A Süper Lig győztese a BL-idényt megelőzően mindenképpen erősítéseket tervez, már csak azért is, mert az aranyéremmel záruló évad egyik legkiválóbb játékosa, a minden sorozatot figyelembe véve 16 góllal és hat gólpasszal záró Henry Onyekuru visszatér kölcsönszerződését követően az Evertonhoz.

A 21 éves nigériai futballista távozása nagy űrt hagy a bal szélen, ezt pedig a török lapok szerint a korábbi ferencvárosi Joseph Paintsillel töltenék be. A legutóbbi idényben Genkben szereplő, 37 tétmeccsen öt gólt szerző és három gólpasszt adó 21 éves ghánai szélső bajnok lett az együttesével.

A lapok szerint a Galatasaray 3 millió euróért szerződtetné Paintsilt, ha a Genk ezt nem fogadná el, akkor itt is szóba jöhet a kölcsönvétel.

Érdekesség, hogy a török együttesnél szerepel már korábbi NB I-es futballista, a volt újpesti Mbaye Diagne 12 bajnokin 10 gólt szerzett téli klubváltása óta, összesen 30-cal zárta az idényt, amivel toronymagasan gólkirály lett (a második helyezett 17-ig jutott!), és az ötödik helyen végzett az Aranycipő-versenyben Lionel Messi, Kylian Mbappé, Fabio Quagliarella és Duván Zapata mögött.

Legfrissebb hírek

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Sallai gólpasszt adott, a Galatasaray legyőzte Mocsiékat

Légiósok
2025.08.30. 22:36

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik