Ekkora és ilyen forró sosem volt: kezdődik a 24 csapatos Afrika-kupa!

Kezdjük az alapinformációkkal: ez a 32. Afrika-kupa, egyben az első, amelyet huszonnégy csapat részvételével rendeznek meg, és a második, amelyet nem télen vagy kora tavasszal (1959-ben volt egy május végi torna). A létszámnövekedés nemzetközi trend: az Európa-bajnokság 2016-ban, az Ázsia-kupa és az Afrika-kupa ebben az évben állt át a 24-es létszámra, de nőtt (tizenkettőről tizenhatra) a CONCACAF Arany-kupa résztvevőinek száma is. A fekete kontinensen 1990-ben még csak nyolc válogatott mérkőzött meg a kontinensviadalon, majd egy rövid életű tizenkét csapatos mezőnyű időszak (1992–1994) után beállt a tizenhat csapatos lebonyolítás.

Ennek az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) 2017 júliusi döntése vetett véget: ekkor a végrehajtó bizottság két alapvető változtatásról határozott. Az egyik a létszámemelés volt, a másik pedig az, hogy a kontinenstorna legyen a jövőben nyári (már az északi féltekén nyári...) rendezésű. Ez az afrikai szövetségek és az európai klubcsapatok közötti legfőbb konfliktusforrást tüntette el, hisz az év eleji Afrika-kupáknál a topligás klubok képviselői (az ő szempontjukból érthetően) rengeteget sápítoztak légiósaik hiánya miatt.

A tornát eredetileg Kamerun rendezte volna meg, ám 2018-ban megfosztották a szövetséget a rendezés jogától, melyet Egyiptom kapott meg – a kameruniak pedig 2021-ben rendeznek. Ez lesz az ötödik alkalom 1959, 1974, 1986 és 2006 után, hogy Egyiptom látja vendégül a földrész legjobbjait. Itt még nem ért véget a „kavarás”: eredetileg június 15. és július 13. között bonyolították volna le a tornát, ám a ramadán muszlim böjthónap miatt Marokkó, Tunézia és Algéria kérte, hogy kezdődjön később a torna. Később is kezdődik!

Ezek után már „csak” a stadionokat kellett kiválasztani, s ez sem ment egyszerűen. Eredetileg a szervezők nyolc arénával számoltak, aztán a végén hat lett ebből – a tornarendezőktől nem megszokott józan belátással úgy döntöttek az egyiptomiak, hogy az alexandriai Borg el-Arab Stadiont (befogadóképesség: 86 000 fő) nem használják, mivel a hazaiak meccseit leszámítva úgyis üresen kongana.

Így végül három kairói (Kairói Nemzetközi Stadion – 74 100 fő, Június 30. Stadion – 30 000, al-Szalam Stadion – 30 000), illetve egy-egy alexandriai (Alexandria Stadion – 19 676), szuezi (Szuez Stadion – 27 000) és iszmailiai (Iszmailia Stadion – 18 525) stadionban lesznek a találkozók.

A huszonnégyesre duzzasztott mezőnyhöz legalább hat stadion kell, márpedig ez jelentős terheket róhat a jövőbeli házigazdákra. Vannak országok, amelyekben nem is kérdés, hogy megvan a megfelelő infrastruktúra, ám mások még a négy helyszínnel is szenvedtek. Elrettentő példáért nem kell messzire mennünk: Gabon 2017-ben rendezett Afrika-kupát, s a kínai segítséggel felhúzott stadionok egyike Oyemben máris pocsék állapotba került, miután megszűnt a fenntartásért felelős hivatal.

Térjünk át az esélyesekre – illetve nézzük meg, mely csapatokat ítélik meg favoritnak a bukmékerek!

EGYIPTOM: HA SZALAH VELÜNK, KI ELLENÜNK?

Nyilvánvalóan elsőként az egyiptomi válogatottat kell említeni. A „fáraók” a 2018-as világbajnokság után edzőt váltottak – kispadon a volt mexikói és japán szövetségi kapitány Javier Aguirre –, a selejtezőt simán vették (mivel akkor még nem kapták meg a rendezési jogot, játszaniuk kellett), Mohamed Szalah most egészséges, kipihent, ráadásul BL-győztes is.

Egyiptom válogatottja hazai pályán 2014 ősze óta nem kapott ki afrikai csapattól – akkor Tunézia, majd Szenegál is legyőzte –, a közel ötéves veretlenségi sorozat meghosszabbítása meg újabb trófeát eredményezhet. Az egyiptomiak eddig mindig érmet szereztek, ha ANK-rendezők voltak, sőt, négyből háromszor (1959, 1986, 2006) győzni is tudtak. Ha ráadásul megnyerik a csoportjukat, vagy a második helyen végeznek, akkor ki sem kell mozdulniuk Kairóból, minden mérkőzésüket a fővárosban játsszák. Márpedig egy tornán nem hátrányos az, ha nem kell utazni.

Javier Aguirre (akinek a segítője a Real Madrid egykori jobbhátvédje, a spanyol Míchel Salgado) már a torna előtt bejelentette, ha Egyiptom nem hódítja el a trófeát, akkor lemond, más kérdés, hogy aligha marasztalnák ebben az esetben egyébként is... A szakvezető arra panaszkodott, hogy az egyiptomi bajnokság elhúzódása miatt későn érkeztek meg az otthon játszók az edzőtáborba, de ettől eltekintve minden nagyon szép és jó.

Már ha azt leszámítjuk, hogy egy futballnemzet várja a csapattól az aranyérmet...

„Korábban háromszor egymás után megnyertük a tornát, legutóbb pedig eljutottunk a döntőig. Mohamed Szalah a világ három legjobb játékosa közé tartozik, több légiósunk van, mint korábban, de így is csapatként tudunk játszani. Ígérjük, ez a kupa a miénk lesz” – fogadkozott a csapatkapitány, Ahmed el-Mohamadi.

Persze mondhatna-e mást?

SZENEGÁL: A KONTINENSELSŐ AZ ELSŐ ARANYRA TÖR

A C-csoportban minden bizonnyal az elsőségért harcol Szenegál, amely szintén felvonultat friss BL-győztes sztárt (Sadio Mané), a kispadon továbbra is a helyi legenda Aliou Cissé, a keret pedig brutálisan erős – mindenki az angol, a német, a spanyol, az olasz, a francia, a török vagy a görög bajnokságból érkezett.

Szenegál a tavalyi világbajnokságon Kolumbiától elszenvedett veresége óta nem kapott ki, legutóbbi hat mérkőzését megnyerte úgy, hogy ezeken csak egy gólt kapott. A FIFA világranglistáján a szenegáliaké a legerősebb afrikai válogatott (22. helyezés). Mané ráadásul nem annyira egyedüli sztárcsatár csapatában, mint Szalah – sokkal jobban megoszlanak a terhek csapaton belül. Viszont a szenegáliaknak egy mentális küszöböt is át kellene lépniük: bármennyi tehetséges játékosuk is volt, az Afrika-kupát még nem sikerült megnyerniük, sőt, általában igazán közel sem kerültek ehhez. Kicsit talán a 2008-ban kezdődő sikersorozat előtti spanyol válogatottra emlékeztetnek: a keretben ott rejlik az erő, de valahogy nagy tornán nem jön ki nekik a lépés.

Legalábbis eddig nem jött ki.

A nagy kérdés az lesz a csoportkörben, hogy a szenegáliak tudnak-e (és akarnak-e) taktikázni, mert ha megnyerik kvartettjüket, és a házigazdák ugyanígy tesznek, akkor a két tán legnagyobb esélyes azonos ágra kerül. Elképzelhető, hogy az utolsó fordulóban már az ágrajz is a résztvevők szemei előtt lebeg – no, de a kieséses szakaszig el kell jutni, Szenegálnak előbb még lesz egy-két dolga.

KAMERUN: NEHÉZ LESZ A CÍMVÉDÉS

A kétezres évek tíz kupakiírásából Egyiptomhoz hasonlóan hármat nyert meg Kamerun, amely legutóbb a „fáraók” elleni 2–1-es sikerrel ült fel a földrész futballtrónjára. Meglepő lenne, ha a „szelídíthetetlen oroszlánok” ismételnének, de ne feledjük: a kameruni válogatott két éve is totál szürkének tűnt, aztán aranyéremmel távozott az eseményről. Mindenesetre a kispadon nagyobb nevek lesznek, mint a pályán: Clarence Seedorf és Patrick Kluivert dirigál.

A keretből hiányzik a BL-győztes Liverpool védője, Joël Matip – ő 2015 óta mond nemet a válogatottra –, a legnagyobb név az Ajax kapusa, André Onana (az ő képességei sokat érhetnek az afrikai mezőnyben, amely általában nem a kiemelkedő kapusairól híres), valamint a PSG-s Eric Maxim Choupo-Moting. Seedorf mindent megpróbált annak érdekében, hogy meggyőzze Matipot, ám a védő korábbi rossz tapasztalatai miatt nem állt kötélnek.

Onana szerint Seedorf és Kluivert egyértelműen az Ajax-iskola irányába terelgetik technikailag a kameruni válogatottat – márpedig ő alighanem tudja, miről beszél –, kérdés, a keret mennyire alkalmas ennek a megvalósítására. És azt sem tudjuk, a két fiatal holland szakember mennyire jól muzsikál nagy válogatott tornán. Ha felsülnek, alighanem repülnek is.

MAROKKÓ: RENARD HARMADSZOR?

A „legeurópaibb” afrikai válogatottak egyike a szinte kizárólag európai topbajnokságokban képzést kapott játékosokkal felálló Marokkó. A nagy sztár az ajaxos Hakim Zijes, de körülötte is nyüzsögnek a jó nevű, rutinos játékosok. Talán túl rutinosak is – a keret fele 29 éves vagy idősebb. Ez azt is jelentheti, hogy ennek a marokkói csapatnak ez lehet az utolsó nagy dobása – hamarosan generációváltást kell vezényelni, márpedig ez extra motivációt jelenthet a jelenlegi kerettagok számára.

Az Afrika-specialista Hervé Renard csapata a leglátványosabban, legszebben játszó válogatottak között lehet – képességeit a tavalyi világbajnokságon is megvillantotta. Meg azt is, hogy szép foci ide, szép foci oda, a mérkőzést néha nem a látványos játékot nyújtó csapat nyerni meg... Ha a marokkóiak megoldást találnak kapu előtti gondjaikra (2018 szeptembere óta nem szereztek kettőnél több gólt), és a felkészülési találkozókhoz képest javulnak (önbizalom-növelőnek nem nevezhető három zakóval hangoltak idén), akkor sokáig juthatnak.

A Tulipános Fanfan-fazonú Hervé Renard szerint csapata bármire képes lehet, akár a végső győzelemig menetelhet – ő erről tudna mesélni, elvégre az egyedüli edző, aki két válogatottal (Zambia, Elefántcsontpart) is ANK-t nyert már. Azt nem tudni, hogy arra gondolt-e: Marokkó negatív értelemben is képes lehet bármire...

„Nem aggasztanak a felkészülési mérkőzések eredményei. A 2012-es torna előtt is rossz formában voltunk, egy szurkoló nekem is ugrott. Aztán egy hónappal később az asztalon táncolt, amikor megnyertük az Afrika-kupát” – mondta a sokat tapasztalt francia szakember.

Ha harmadszor is sikerül ANK-győzelemre vezetnie egy válogatottat, akkor még az eddiginél is biztosabb helye lesz az Afrika-legendák között.

ELEFÁNTCSONTPART, GHÁNA, NIGÉRIA: NYUGAT ÁLLÓCSILLAGAI

A három nyugat-afrikai válogatott állócsillagnak számít a mezőnyben. Mindhárom látott már (jóval) szebb napokat, ugyanakkor nem sokkolna senkit, ha lenne egy nagy dobása az idei ANK-n – vannak sztárjaik, erős a keretük, miért ne jöhetne nekik össze egy jó tornaszereplés?

Elefántcsontpart támadói – pláne Nicolas Pépé és Wilfried Zaha – bárkinek odapörkölhetnek, Franck Kessié figurája igen megnyugtató látvány a középpályán (már az elefántcsontpartiaknak), egész jó a keret korfája. Mi kell még? Mondjuk, jobb kapus és védelem... Az „elefántok” legutóbbi 12 mérkőzésükből csak egyet veszítettek el, igaz, nagyon erős ellenfél nem került az útjukba. A kontinenstornán kerül: Dél-Afrikával és Marokkóval kezdenek.

A ghánai csapatban ott van az „örökéletű” Asamoah Gyan, André Ayew, Kwadwo Asamoah trió, mellettük John Boye, Jonathan Mensah, Christian Atsu, Jordan Ayew, Thomas Partey – ilyen gerincet bármelyik szereplő szívesen venne. A „második sor” gyengébbnek (vagy csak ismeretlenebbnek?) tűnik. Kérdés, a kulcsjátékosok milyen állapotban vannak, és milyen a hangulat a csapat körül.

Asamoah Gyan egy hónappal a torna előtt bemondta az unalmast, mert megfosztották csapatkapitányi karszalagjától, aztán Nana Addo Dankwa Akufo-Addo elnök meggyőzte arról, hogy mégis játszania kellene, mert a nemzet aggódik. Christian Atsu célzott arra, hogy ha most sem sikerül a trófea elhódítása (1982 óta fájó pont ez Ghánának), akkor a válogatott meghatározó tagjai közül többen valószínűleg visszavonulnak a nemzeti csapattól. Az új csapatkapitány, André Ayew meg kijelentette: Ghánát hosszú idő óta most először nem nevezhetjük favoritnak, öt-hat válogatott is jobb a „fekete csillagoknál”. Na, innen szép nyerni!

Nigéria a szokott gondjával küszködik: izom van, sebesség van, viszont a csapatot igazán jól mozgató játékos még akkor sincs, ha a vezér John Obi Mikel visszatért rövid válogatott visszavonulásból. A nigériai válogatott legutóbbi hat mérkőzéséből csak egyszer tudott egynél több gólt szerezni – a Seychelle-szigetek ellen. A „szuper sasok” sorsolása szerencsés volt, Burundi, Guinea és Madagaszkár mellől tovább kell jutniuk.

„Mindenki ezt mondja, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Majdhogynem háborúra készülünk. Madagaszkár és Burundi újonc, és bizonyítani akarja, hogy itt a helye a legjobbak között. Mi pedig jó régen játszottunk az Afrika-kupán – de megvan a kellő önbizalmunk, a csapat fiatal, a jövő fényes” – kommentált az Arsenal csatára, Alex Iwobi.

Hogy mennyire fényes, azt a következő hetek majd megmutatják.

Persze ezzel még mindig nem értünk a potenciális éremesélyesek listájának végére: ott van még Tunézia, Algéria, a Kongói DK, és lassan felsoroljuk a fél mezőnyt. Hogy a létszámemelés jót tesz-e a színvonalnak, a nyárra ütemezés pedig a játéknak (ne feledjük, 40-50 tétmérkőzés után, minimális pihenővel esnek be a futballisták), az nagy kérdés egyelőre.

Mindenesetre az elmúlt hetek futballbotrányai után Afrikában végre a labdarúgásé lesz a főszerep. Mondhatjuk, hogy erre minden szereplőnek nagy szüksége van.

NEM FOGNAK FÁZNI

A nyári rendezésnek az az „enyhe” hátulütője, hogy az észak-afrikai országokban nem kegyelmez az időjárás – nos, Egyiptomban sem lesz hűvös. Az átlaghőmérséklet a CAF bulletinje szerint 35 Celsius-fok körül lesz, 32 fok fölötti hőségnél minden mérkőzésen – a 30. és a 75. percben – ivószünetre kerül sor.

Az afrikai szövetség logisztikai egysége pluszjéggel, italokkal, törölközőkkel készül, illetve felkészítették az egészségügyi csapatokat arra, hogy a hőség miatt (is) előfordulhatnak szívproblémák. Minden ivószünet háromperces lesz, így minden félidőben minimum háromperces hosszabbítással kell számolni. A szervezők külön felhívták a szurkolók figyelmét arra, hogy ne fedetlen fővel látogassanak ki a mérkőzésekre, mivel kíméletlen hőséggel lehet számolni. Az egyhetes előrejelzés Kairóra 37–41 Celsius-fok közötti napi maximum hőmérsékletet ígér... Természetesen esténként jóval kellemesebb idő lesz, de a profi labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (Fifpro) nem véletlenül kelt ki a 16.30-as kezdési időpontok ellen, és javasolt további két ivószünetet.

Ha már itt tartunk: a jövőben a nyári rendezés alighanem a hőséggel folyó küzdelemmel telik el az észak-afrikai országokban, márpedig az ANK-k harmadát ebben a térségben rendezték meg. Hogy másnak is meglegyen a maga baja, Nyugat-Afrikában június-júliusban az esős évszak „dühöng”.

Csak illusztrációképp: a ghánai Accrában 221 milliméter, a nigériai Lagosban 315.5 milliméter, az elefántcsontparti Abidjanban 561.8 milliméter, a guineai Conakryban 396 milliméter az átlagos havi csapadékmennyiség (Budapesten 1971–2000 között 534 mm volt az éves átlagos mennyiség). A 2025-ös házigazda Guinea fővárosában kicsit még romlik később a helyzet, júliusban duplaannyi csapadék esik, mint Budapesten egy átlagos évben...

Márpedig májusban nem lehet a torna (belelógna az európai klubidénybe), augusztusban szintén nem (ugyanezért). A végén még kiderül, hogy nem azért volt az Afrika-kupa télen (vagy kora tavasszal), hogy a helyiek kiszúrjanak az európai klubokkal, hanem azért, mert – horribile dictu – akkor a legkedvezőbbek az időjárási körülmények a rendezésre a földrész déli része kivételével.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, EGYIPTOM
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
22.00:Egyiptom–Zimbabwe (Tv:Sport1)