Szlovákia: újra elfogadták a himnusztörvényt, de dolgoznak a módosításon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 17:25
Az államfő vétóját felülírva a pozsonyi parlament ismét jóváhagyta pénteken az állami jelképekre vonatkozó törvényt. A „himnusztörvény” néven ismertté vált jogszabálynak a himnusz éneklésére vonatkozó részét ezt követően gyorsított eljárásban módosíthatják.

A parlament által először március végén jóváhagyott jogszabályt, amelynek egy része nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor az érintett ország hivatalos küldöttsége is jelen van a helyszínen, áprilisban megvétózta Andrej Kiska szlovák államfő, több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérése alapján.

Mivel a törvénymódosítást, amelynek csak néhány szavas része rendelkezik a himnuszról, mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége.

 

A jogszabály márciusban a most pénteken kezdődő szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Ezt az előterjesztő SNS szerint az tette indokolttá, hogy a szlovák csapat, a sokévi bevált gyakorlattal szakítva, olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva, a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve kapott helyet.

Andrej Danko, a szlovák kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az SNS elnöke – miután a törvénynek a himnusz éneklésére vonatkozó része széles körű tiltakozást váltott ki – áprilisban bejelentette: megegyezés született a koalícióban arról, hogy megoldják a törvényből adódó problémát, úgy, hogy mindenki elégedett legyen és semmi se zavarja a szlovák–magyar kapcsolatokat.

Bár a megoldás részleteit nem ismertette a kormánykoalíció, az vélhetően a törvény ismételt jóváhagyását, majd annak utólagos módosítását jelenti. Ez a módosítás a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Most-Híd vegyes pártnak az ígérete szerint orvosolni fogja a himnusz éneklését korlátozó passzust.

A módosítást a jogszabályt márciusban vélhetően gondatlanságból megszavazó Most-Híd készül beterjeszteni, s arról a kormány ajánlása szerint, gyorsított eljárásban döntenek majd.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatásának céljával a Magyar Közösség Pártja áprilisban aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény azt a részét akarják megszünteni, amely korlátozza a himnusz éneklését, hanem a jogszabály teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a nemzeti zászlók korábban tiltott teljes körű szabad használata is.

Legfrissebb hírek

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43

Negyedgőzzel is simán nyertek a németek Luxemburg ellen a vb-selejtezőben

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:48

Szlovák Kupa: sima komáromi továbbjutás

Minden más foci
2025.10.08. 21:19

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

A DAC helyett az ugyancsak magyar többségi tulajdonban lévő Kassa indul a Konferencialigában – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.07.15. 18:24
Ezek is érdekelhetik