PSG: Mbappé három meccset kapott a brutális szabálytalanságáért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.03. 14:17
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) fegyelmi bizottsága három mérkőzésre tiltotta el Kylian Mbappét, a PSG sztárját a Rennes elleni Francia Kupa-döntőben elkövetett brutális szabálytalanságáért. Az FFF nyomozást indított Neymar ügyében is, miután a brazil megütött egy szurkolót a lefújás után.

Mint ismert, a Francia Kupa döntőjében, a mérkőzés 118. percében Kylian Mbappé azonnal piros lapot kapott egy brutális belépő után. Nem elég, hogy a párizsiak tizenegyesekkel elbukták a finálét, a francia szövetség azóta kivizsgálta az esetet, s most úgy határozott, hogy három mérkőzésről eltiltja a világbajnok francia támadót.a párizsiak tizenegyesekkel elbukták a finálét, a francia szövetség azóta kivizsgálta az esetet, s most úgy határozott, hogy három mérkőzésről eltiltja a világbajnok francia támadót.

A döntés azt jelenti, hogy Mbappé ebben az idényben már csak a PSG utolsó két bajnokiján szerepelhet.

A szövetség fegyelmi bizottsága nyomozást indított Neymar ügyében is, miután a brazil megütött egy felbőszült szurkolót, aki minden PSG-játékosnak odaszólt a vesztes finálé után, erről viszont egyelőre nem született ítélet.

FRANCIA KUPA
DÖNTŐ
Rennes–PSG 2–2
(Kimpembe 40. – öngól, Mexer, ill. Dani Alves 13., Neymar 21.) – 11-esekkel: 6–5
Kiállítva:
Mbappé (118.)

Legfrissebb hírek

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
8 órája

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
23 órája

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
Tegnap, 13:39

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
Tegnap, 6:48

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik