PSG: közel 115 millió eurós bevétel – rekordmagasan a hazai nézőszámok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.22. 11:15
Nagyszerű idényt zárt a francia élvonalbeli Paris Saint-Germain – a jegyeladás és a nézőszámok tekintetében is (meg persze a klub nyolcadik bajnoki címe is megörvendeztette a szurkolókat). A párizsi együttes ebben az évadban is rendre telt ház előtt játszotta hazai tétmérkőzéseit.

A klub hivatalos honlapján megjelent beszámolóból kiderült, a 2018–2019-es szezon során több mint 1.23 millió jegyet adott el a klub, ami rekord az egyesület történetében. A PSG hazai átlagnézőszáma 47 300 volt, ami 99 százalékos kihasználtságot jelent a Parc des Princes-ben.

A fővárosi alakulat 2017. május 17. óta rendre telt ház előtt lépett pályára saját stadionjában, immár több mint ötven meccsre nyúlik ez a széria.

Ami az anyagiakat illeti, a hamarosan véget érő idényben a PSG csaknem 115 millió eurót (átszámolva mintegy 37 milliárd forintot) keresett meccsnapi bevételekből (jegyeladás, szolgáltatások, étkeztetés, stb).

A szezonbérletek már elkeltek a következő évadra is, 18 ezer főből áll a várólista. beszámolóból kiderült, a 2018–2019-es szezon során több mint 1.23 millió jegyet adott el a klub, ami rekord az egyesület történetében. A PSG hazai átlagnézőszáma 47 300 volt, ami 99 százalékos kihasználtságot jelent a Parc des Princes-ben.

A fővárosi alakulat 2017. május 17. óta rendre telt ház előtt lépett pályára saját stadionjában, immár több mint ötven meccsre nyúlik ez a széria.

Ami az anyagiakat illeti, a hamarosan véget érő idényben a PSG csaknem 115 millió eurót (átszámolva mintegy 37 milliárd forintot) keresett meccsnapi bevételekből (jegyeladás, szolgáltatások, étkeztetés, stb).

A szezonbérletek már elkeltek a következő évadra is, 18 ezer főből áll a várólista.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
8 órája

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
11 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00
Ezek is érdekelhetik