Marseille: Dakar ralis korábbi Chelsea-edző lehet Rudi Garcia utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 20:44
Sajtóhírek szerint André Villas-Boas lehet az utódja az idény végén távozó Rudi Garciának a Marseille labdarúgócsapatánál.

Mint arról korábban beszámoltunk, Rudi Garcia közel három év után int búcsút a Marseille kispadjának, ahol ebben az idényben nem sikerült kiharcolni az európai kupaszereplést. korábban beszámoltunk, Rudi Garcia közel három év után int búcsút a Marseille kispadjának, ahol ebben az idényben nem sikerült kiharcolni az európai kupaszereplést.

A francia klub sportigazgatója, Andoni Zubizarreta bőszen keresi az 55 éves szakember utódját, és a legfrissebb hírek szerint a szerepkör betöltésére André Villas-Boas az egyik fő esélyes.

A 41 esztendős tréner Portugáliában kezdte edzői pályafutását, majd egy portói sikerév után megfordult a Chelsea-nél, a Tottenhamnél és a Zenitnél is. A Sanghaj SIPG-t irányította legutóbb, ahonnan 2017 novemberében távozott. Villa-Boas többek között azért hagyta ott a kínai klubot, hogy megvalósítsa régi álmát, azaz elinduljon a Dakar ralin. A 2018-as sivatagi viadalt azonban egy baleset után fel kellett adnia.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Chevalier hibája döntött, 14 év után kapott ki bajnokin a PSG Marseille-ben!

Francia labdarúgás
2025.09.22. 22:12

Ansu Fatinak egy perc sem kellett az első gólhoz a francia élvonalban, és ezzel még nem végzett

Francia labdarúgás
2025.09.21. 19:59

Az időjárás közbeszólt: elhalasztják a Marseille–PSG rangadót

Francia labdarúgás
2025.09.21. 16:33
Ezek is érdekelhetik