Evezős Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar kettes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.31. 16:41
A Juhász Adrián és Simon Béla összeállítású magyar kettes pénteki reményfutamából nem jutott tovább az elődöntőbe a luzerni evezős Európa-bajnokság nyitónapján.
A magyar kettős az előfutamban elért negyedik helyezését követően a reményfutamban is negyedik lett, mindkétszer az első három közé kellett volna kerülnie ahhoz, hogy az elődöntőben folytassa szereplését.A magyar kettes az előfutamban 7:24.380 percet ment, a reményfutamban viszont 6:33.670 percet, de ez is csak a C döntős folytatáshoz volt elég. A reményfutam nagyon kiegyenlített volt, az első öt hajó 81 századmásodpercen belül ért célba, a magyarok négy századdal maradtak el a harmadik, már elődöntős görög egységtől.Az Eb-n szereplő további magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban negyeddöntőbe, míg Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban elődöntőbe jutott a délelőtti előfutamok során.A luzerni Eb-n 17 versenyszámban hirdetnek győztest. A kontinensviadalon 36 ország közel 600 versenyzője indul, az A és B döntőket vasárnap rendezik.Az evezősök fő eseménye idén az augusztus végi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Linzben, ahol a tokiói helyek többsége gazdára talál.
Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik