Ligue 1: ha Balotelli beszólt, az ő dolga volt bocsánatot kérni

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 09:15
null
A szokásos szereposztás: Mario Balotelli magyaráz, Dante nyugtatja (Fotó: AFP)
Dante, a francia élvonalbeli Nice brazil labdarúgója interjút adott a France Footballnak, és többek között arról beszélt, milyen plusz feladattal jár csapatkapitánynak lenni egy olyan csapatban, amelyikben Mario Balotelli játszik.

 

„Edzésen is, meccsen is folyamatosan hajtogattam neki, hogy élvezze a focit, hiszen sokkal jobb nevetni, mint szakadatlanul duzzogni, durcáskodni – idézte fel próbálkozásait Dante. – Mondtam neki, minden tehetség megvan benne ahhoz, hogy élvezze a futballt, hát mutassa is ezt ki a mosolyával, a testbeszédével, és nemcsak a csapat kedvéért, hanem önmagáért is.”

Mario Balotelli sohasem volt könnyű eset, a közönség sokszor hergeli sportszerűtlenül, ő maga sem éppen konfliktuskerülő alkat – ez a játékvezetőkhöz fűződő viszonyára is rányomja bélyegét.

„Hányszor kellett bocsánatot kérnem a bíróktól a nevében a viselkedése miatt… Bizony, ez is a feladataim közé tartozott – folytatta Dante a korábbi csapattárssal közös történetét. – A csapat érdekében mindig gyorsan át kellett látnom, mi van készülőben. Egyetlenegyszer elkéstem... Még 2017-ben, a Lorient ellen történt, és bár akkor is észleltem a veszélyt, Tony Chapron játékvezetőnél nagyon gyorsan felment a pumpa, és mire odaértem, már villant a piros... Persze átérzem a bíró helyzetét, ő is csak ember, és alighanem értett valamit abból, amit Balotelli angolul és olaszul a fejéhez vágott. Én nem szeretek a bírókkal beszélni, tudatosan kerülöm az ilyen szituációkat, mert ha hibáznak is, esetleg rossz napjuk van, mire megyünk a sértegetésükkel?”

Balotelli télen elszerződött Nizzából, nincs is rossz formában, a Marseille az ő góljával győzte le 1–0-ra a Nice-t néhány hete. Kylian Mbappé (PSG) és Moussa Dembélé (Lyon) társaságában ő a „március labdarúgója” cím várományosa a francia játékos-szakszervezet (UNFP) ankétján.

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
19 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
2025.08.22. 22:49

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
2025.08.22. 09:35

Összeverekedtek meccs után, kitenné Rabiot-ékat a Marseille

Francia labdarúgás
2025.08.19. 19:58

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2025.08.17. 22:46

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A kizárás megúszása után győzelemmel rajtolt a Lyon a bajnokságban

Francia labdarúgás
2025.08.16. 23:02

A városi rivalizálás helyett inkább a jószomszédi viszony a Paris FC célja 

Francia labdarúgás
2025.08.16. 12:43
Ezek is érdekelhetik