Liga 1: ismét otthon szenvedett vereséget a Sepsi OSK

Vágólapra másolva!
2019.04.15. 22:11
null
A Sepsi szurkolói hétfő este sem ünnepelhettek győzelmet (Fotó: Manases Sándor, archív)
A playoff feléhez érve is nyeretlen a román élvonal felsőházi rájátszásában a Sepsi OSK, amely ezúttal a táblázaton közvetlenül előtte álló Astra Giurgiutól kapott ki hazai pályán.

A székelyföldi csapat csatárhiánya (Marko Szimonovszki sérült, a veterán Hadnagy Attilát pedig nem nevezte a mérkőzésre Eugen Neagoe edző) rányomta a bélyegét a hazai támadójátékára, a hamis kilencest játszó Birahima Tandiának ugyanis a beadásoknál nem sok esélye volt a vendégek jóval magasabb védői ellen.

A nyílt sisakos focit hozó találkozón egy kiugrás után éppen Tandia hagyta ki az első helyzetet, de nagyobb lehetőségek a Sepsi kapuja előtt adódtak. Niczuly Roland kapus két bravúros védést követően egy felesleges kifutás után nagy bajba került, ám Romario Moise hiába emelte át fölötte a labdát, Igor Jovanovic ollózással mentett a kapu torkában. Az Astra kapusa, David Lazar pedig Alekszandr Karnickij magas ívű távoli lövése után védte látványosan a léc alá tartó labdát.

A második félidőben is a Sepsi birtokolta többet a labdát, de Karnickij sem fejjel, sem kapáslövéssel nem találta telibe a labdát, Gabriel Vasvari, Fülöp István és Tandia tizenhatoson kívüli lövései pedig mellé mentek. Egyedül Florin Stefan lecsapódó kapáslövése adott munkát Lazarnak, miközben a szokottnál kisebb számú, mintegy 2000 fős szentgyörgyi közönség soraiból egyre többször hallatszott az elégedetlen morgás egy-egy rossz megoldás vagy éppen támadást lassító hátrapassz után.

A legvégén pedig az egy pont is kicsúszott a Sepsi kezéből, Niczuly újabb felesleges kirohanása után Azdren Llullaku emelésénél a léc még elodázta a vendégek gólját, az esetet követő szöglet nyomán viszont a középen szabadon becsúszó Mike Cestor két méterről, zavartalanul lőtt a hálóba. Ez volt a Sepsi 17. pontrúgásból, és hatodik szöglet után kapott gólja az idény során, mindkét kategóriában „listavezető" a szentgyörgyi csapat.

LIGA 1, FELSŐHÁZ, 5. FORDULÓ
Sepsi OSK–Astra Giurgiu 0–1
(Cestor 88.)
Az állás: 1. CFR 38 pont, 2. FCSB 35, 3. Craiova 30, 4. Viitorul 29, 5. Astra 24, 6. Sepsi 20.

Legfrissebb hírek

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Liga 2: kapusának köszönhetően szerzett pontot a Sepsi

Minden más foci
2025.08.09. 12:52

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19
Ezek is érdekelhetik