Hollandia: elhalasztották a fordulót az Ajax BL-meccse miatt

Vágólapra másolva!
2019.04.19. 08:00
null
Az Ajax játékosai egy hetet pihenhetnek a BL-elődöntő előtt (Fotó: AFP)
A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) bejelentette, hogy elhalasztották a teljes 33. fordulót az Ajax Bajnokok Ligája-kötelezettsége miatt.

 

A bajnoki menetrend kialakításánál a KNVB-nél nem számoltak vele, hogy egy csapatuk még érdekelt lesz a BL elődöntőjében, de az Ajax a Juventus elleni idegenbeli sikerével biztosította a helyét a legjobb négy között.

A szövetség azt szerette volna, hogy az utolsó két forduló mérkőzései egy időben legyenek, ebbe viszont belezavart az a szabályozás, hogy egy klub 48 órán belül nem játszhat két tétmeccset, márpedig az Ajax április 28-án a De Graafschap, 30-án pedig a Tottenham ellen lépett volna pályára idegenben.

Ezért az elmúlt hetekben felvetődött, hogy a nevezett bajnoki kört előrehozzák vasárnapról péntekre, ám a Király Napja (április 27.) miatti eseménysorozatok miatt ennek biztosítása nem lett volna megoldható.

A KNVB a klubokat arra kérte, hogy halasszák el a 33. fordulót, amit a csapatok méltányoltak, így ezt a játéknapot május 15-én rendezik meg, így az Ajaxnak egy hete lesz pihenni a Spurs elleni BL-meccs előtt – a május 8-i visszavágó előtt vasárnap a Willem II ellen vív kupadöntőt az amszterdami gárda.

A bajnokságban az Ajax és a PSV is 74 ponttal áll 30 fordulót követően, az amszterdami együttesnek +78-as (106–28), az eindoveninek +66-os (89–23) a gólkülönbsége (a végén azonos pontszám esetén ez rangsorolna a felek között).

Legfrissebb hírek

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A holland gólkirályjelöltet figyeli az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 16:18

Szerződést hosszabbítottak a magyar kapusedzővel Hollandiában

Légiósok
2025.04.18. 14:01

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik