FFT: feje tetején a török bajnokság

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.24. 16:40
null
Clichy egyelőre sérülése miatt nem játszik (Fotó: FFT)
A FourFourTwo életében is az első alkalomról beszélhetünk. Isztambul nyugati részén járunk, és Gaël Clichy azzal fenyeget bennünket, hogy kitilt a stadionból. Annak lehetünk szemtanúi, ahogyan egyedül edz szombat délután a napsütötte Fatih Terim Stadionban. A 33 éves futballista egyre kíváncsibban méreget bennünket, és próbálja kitalálni, kik lehetünk.

„Szóval Angliából jöttetek? – kérdezi, és szemmel láthatóan örül, hogy onnan látogatják meg, ahol 14 éven át erősítette az Arsenal és a Manchester City csapatát. – Remélem, szerencsét hoztok ma nekünk. Ha nem, soha többet nem léphettek be ide!”

Olyan hangosan nevet fel a saját poénján, hogy tudjuk, valójában nincs is baj.

Az Istanbul Basaksehir Fenerbahce elleni összecsapására érkeztünk, akkor, amikor a török élvonal természetes rendje a feje tetejére állt. A nevét csak 2014 óta viselő klub jó úton halad, hogy bajnokká koronázzák az idény végén. A hosszú időn keresztül domináns Fenerbahce viszont a kiesés ellen küzd. A különös dolgoknak ezzel azonban még nincsen végük. Mindkét csapat tele van korábbi Premier ­League-játékosokkal. A Fenerbahcéban vitézkedik Martin Skrtel, Victor Moses, Roberto Soldado, Andre Ayew, Mauricio Isla és Islam Slimani, míg ellenfelét erősíti Clichy, Robinho, Emmanuel Adebayor, Demba Ba és Emre Belözoglu, valamint a Barcelonából kölcsönbe érkező Arda Turan.

Több mint 20 kilométert utaztunk a Boszporusz partjától, teljes hosszában végigmentünk két metróvonalon, hogy eljussunk a Basaksehir negyedbe. Isztambul belvárosában őrjítő közlekedési káosz uralkodott, itt csend és béke honol. A 17 ezres stadion lenyűgöző. Belül imahelyiség várja külön a muszlimokat, a keresztényeket és a zsidókat, és személyre szabott kijelző várja a játékosokat az öltöző minden egyes helyén, ha esetleg Robinho vagy valamelyik társa eltévedne.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56

FFT: tiszavirágzás – a Tiszakécske egyetlen idénye az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2022.03.31. 12:13

FFT: a 25 leggyűlöltebb csapat a futballtörténelemben

Angol labdarúgás
2022.03.30. 17:19
Ezek is érdekelhetik