Átigazolás: a Chelsea, a Real és a Milan után – Azerbajdzsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 22:51
null
Michael Essien Azerbajdzsánba szerződött (Fotó: FK Sabail)
Egyéves kihagyás után folytatja pályafutását az 59-szeres ghánai válogatott Michael Essien, aki 36 évesen aláírt az azeri FK Sabailhoz.

 

Michael Essien az azeri élvonalban 3. helyen álló FK Sabailnál folytatja pályafutását. 2020 májusáig szóló szerződést kötött, és – amellett, hogy a klub első csapatában futballozik – az U19-es csapat edzői stábjában is helyet kapott.

Essien 2018 márciusa óta szabadon igazolható, legutóbb Indonéziában futballozott. Az azeri klub lesz a nyolcadik profi pályafutása során, mindezt hét különböző országban hozta össze. 2005 és 2015 között játszott a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Milanban is. A Chelsea-vel 2012-ben Bajnokok Ligáját nyert, kétszeres angol és kétszeres francia bajnok.

„Három hete voltam a klubnál, jót beszélgettünk, vázoltak egy projektet, ami elnyerte a tetszésemet, ezért vagyok most újra itt – nyilatkozta az FK Sabail honlapjának Essien, miután aláírta a szerződését. – Ez teljesen új dolog, azokhoz képest, amikkel korábban találkoztam. Érdekes, izgalmas, örülök, hogy itt lehetek.”

Legfrissebb hírek

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
Tegnap, 8:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55
Ezek is érdekelhetik