A név kötelez – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 22:56

Amikor 1970 őszén a Pécsi Dózsa futballcsapata az EVK második fordulójában kiejtette az 1969-ben VVK-győztes Newcastle Unitedet – az angolok a döntőben az Ú. Dózsát múlták felül –, a pécsiek rendes játékidőben szerzett két gólja Máté János nevéhez fűződött, a meccsen pályára lépett még Rapp Imre, Maurer László, Konrád János, Tóth József, Kocsis István, a futballt kedvelő idősebb generációnak megannyi ismert futballista. Ez még az abban az időszakban történt, amikor Pécsen volt jó futball, a következő körben a Juventus állította meg a magyar együttest...

A Pécs jelenleg a harmadosztályú bajnokságban szerepel, erre mondjuk, innentől csak felfelé vezet az út.

Hogy a középtávoli jövőben legalább az esély meglegyen a hasonló nemzetközi szereplésre, beindultak az Id. Dárdai Pál Utánpótlás Labdarúgó Akadémia építési munkálatai, a fejlesztés hárommilliárd forintos állami támogatásból valósul meg, a tervek szerint minden igényt kielégítő komplexumot 2020. június végén adják át.

A létesítmény alapkövét még 2018 márciusában letették, az eredeti elképzelések szerint az építkezés már tavaly elkezdődött volna, azonban a munkálatok kezdete mostanáig húzódott, ám nem ez a lényeg. Id. Dárdai Pál az EVK-ban szereplő pécsi generációt követő játékosok egyik legjobbika. Szubjektív vélemény, de leírom: láttam futballozni, s megkockáztatom, hogy összetettebb labdarúgó volt, mint a fia, a 61-szeres válogatott Dárdai Pál. Ennek ellentmond, hogy az „öreg” nem játszott a legjobbak között, viszont az ő idejében nehezebb volt vidékről bekerülni a válogatottba – fogalmazzunk úgy, két hasonló tudású futballista közül a szövetségi kapitányok általában a fővárosban játszóra szavaztak. Kivételek persze voltak, mint ahogyan id. Dárdai is kivétel volt abban a tekintetben, hogy korát megelőzve rengeteget futott a pályán.

De nem csupán a papa miatt irányul majd nagyobb figyelem a pécsi akadémiára: a Hertha edzője egyben az MLSZ szakmai bizottságának tagja, a testület feladata többek között a magyar labdarúgás jövőjének megtervezése. Noha a pécsi műhelyben formálisan semmilyen kötelezettsége vagy megbízatása nincs, Dárdai Pál nem függetlenítheti magát attól, hogy az édesapjáról elnevezett akadémián ne elsőrangú képzés folyjon. Németországi tapasztalatainak átadása nélkülözhetetlen (lenne), mi több, kötelező – mert azt azért látjuk, hogy a honi utánpótlásképzés gyakorlatba való átültetése nem zökkenőmentes...

Ám inkább lássuk a célt: a régió újbóli felvirágoztatását. Ha úgy jobban tetszik, a majdani lehetőséget a Pécs futballcsapatának nemzetközi kupaszereplésére.

Legfrissebb hírek

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik