Videó: Honda angolul beszélt, óriási nevetés lett a félreértésből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 15:51
A korábban az AC Milanban is futballlozó, 98-szoros japán válogatott Honda Keiszuke 2018 augusztusában igazolt az ausztrál Melbourne Victoryhez, ám az angolján még van mit csiszolni, a kiejtése ugyanis okoz néha némi fejtörést az újságíróknak…

A 32 éves japán középpályást most a sérüléseiről kérdezték, amire ő azt válaszolta, hogy valóban jobban kell vigyáznia magára, mert egyre könnyebben megsérül.

A végére pedig azt a mondatot akarta tenni, hogy „Ez tény!” Na, ebből lett a baj.

Angolul ugyanis ez úgy szólt, hogy „It's a fact!”, Honda kiejtésével ez azonban sokkal inkább úgy hangozott: „It's fucked!”, ami legfinomabb fordításában is azt jelenti „Ez egy elb…ott helyzet!”



Ahogy Honda kimondta, érezte, hogy baj van, ugyanis a sajtótájékoztatón megfagyott a levegő egy másodpercre.

KeisukeHonda() on Twitter

Végül Honda nagyon korrekten elnézést kért a kiejtése miatt, és végül mindenki jót nevetett az eseten, majd a futballista a Twitteren megköszönte a lehetőséget, és elmondta, innentől egy kicsit jobban ráfekszik az angolozásra.

Legfrissebb hírek

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
3 órája

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2025.08.18. 18:34

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34
Ezek is érdekelhetik