Törökország: 22 játékos érkezett 2 óra alatt a másodosztályú klubhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 14:00
null
Sok játékos érkezett a török klubhoz (Fotó:twitter.com/elazigspororgtr)
A török másodosztályú labdarúgó-együttes, az Elazigspor a téli átigazolási időszak utolsó két órájában 22 játékost szerződtetett, miután el volt tiltva bármiféle átigazolási üzlettől – írja az ESPN.

 

A másodosztályú klubnak az átigazolási időszak utolsó óráiban sikerült elérnie, hogy a szerződtetésekkel kapcsolatos tiltás fel legyen függesztve, így miután a megegyezés megtörtént a Török Labdarúgó-szövetséggel, érkezhettek a játékosok. Az Elazigspor két óra leforgása alatt összesen két kezdőre elegendő, vagyis 22 futballistával kötött szerződést, ebből 12 véglegesen és 10 kölcsönbe írta alá az együttesnél.

„Szeretném megköszönni a klub összes alkalmazottjának az igyekezetét. Egyidejűleg végeztünk tárgyalásokat a szövetséggel és azokkal játékosokkal, akiket ide akartunk hozni. Amikor fel lett függesztve a tiltás, sikerült a játékosokkal felvenni a kapcsolatot és megegyezni velük két órán belül" – nyilatkozott az ESPN-nek a csapat korábbi elnöke, Selcuk Öztürk.

Egy kis dolga még lesz az együttes vezetőségének, mivel a trénerüket,Orhan Kaynakot menesztették, így egy végleges helyettest kell találniuk.

Legfrissebb hírek

Elfogytak a jegyek a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.18. 18:15

Magyar–török: mától minden klubtag vásárolhat belépőjegyet

Magyar válogatott
2025.02.18. 09:49

Egész Törökország nézi Mocsi Attila és Sallai Roland meccsét

Légiósok
2025.02.17. 06:51

Török–magyar: szigorú fogadtatás vár a magyar szurkolókra

Magyar válogatott
2025.02.06. 14:06

Eldőlt, mikortól lehet jegyet venni a törökök elleni hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
2025.02.05. 09:43

Marco Rossi: Nikitschernek a Valladolid nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont

Magyar válogatott
2025.01.30. 09:54

Mocsi Attila: Szeretnek és megbecsülnek Törökországban

Légiósok
2025.01.29. 08:21

Törökországban alapember Mocsi Attila, aki örül, hogy december végén sem áll le a bajnokság

Légiósok
2024.12.21. 15:21
Ezek is érdekelhetik