Liga 1: a Sepsi nagy pofont kapott a sereghajtótól

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.02.03. 18:39
Nem a kapusokról szólt a Sepsi OSK első 2019-es tétmérkőzése, a székelyföldi csapat hatgólos találkozón szenvedett vereséget a román élvonal sereghajtója, az FC Voluntari otthonában. Pedig a szinte teljesen üres stadionban a mintegy száz sepsiszentgyörgyi szurkoló biztosította a futballhangulatot, ám kedvenceik az őszi 1–1 után most sem bírtak a Bukarest tőszomszédságában fekvő kisváros csapatával.

Az 1–1 ezen a mérkőzésen a kapusok által védett lövések statisztikáját tükrözte csupán, a hazai Cosmin Vatca és a székelyföldi Niczuly Roland is az első félidő első felében fogott meg egy-egy erőtlen fejest. Ezen kívül ami kapura ment, abból gól is lett, még ha a Voluntari második találatánál kizárólag a játékvezető szerint haladt át a gólvonalon a labda.

A gólgyártást a hazaiak portugál jobbhátvédje, Ricardinho kezdte el a 14. percben, amikor egy röviden kivágott labdát mintegy 19 méterről, jobbról, kapásból tekert vissza a hosszú sarokba. A szentgyörgyi válasz tíz perc múlva érkezett, a leshatáron kilépő Birahima Tandia egy csel után balról lőtte a léc alá a labdát. A 36. percben egy hazai szöglet után Ionut Balaur lőhetett kapásból, a bal sarokra tartó labdát a gólvonalon álló Gabriel de Moura vágta vissza a mezőnybe, Iulian Calin játékvezető viszont gólt ítélt – bár döntésének jogosságát egyetlen felvétel sem erősítette meg.

Szünetben a védekező középpályás Adrian Rus helyett a csatár Marko Szimonovszkit cserélte be Eugen Neagoe, a Sepsi edzője, de ezzel sem javult fel a vendégcsapat támadójátéka. Tandiát rendre lesen találták meg az indítások, beíveléseit pedig lekésték a társak. A Voluntari viszont ismét kihasználta mindkét lehetőségét, előbb egy balról élesen a kapu elé lőtt szabadrúgásra a hosszú saroknál érkező Richard Gadze talált be közelről, majd Alexandru Tudorie lépett ki, és gurította a jobb alsó sarokba a labdát. A Sepsi csak az utolsó percben, Yasin Hamed révén tudott szépíteni, a csereként beállt szélső Tandiától kapott tökéletes passzt, és lőtt a tizenegyespontról a kapus közepébe.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az első 21 forduló után a Liga 1 második legjobb védelmével büszkélkedő Sepsi OSK a szezon során először kapott négy gólt egy mérkőzésen, korábban hármat is csak a Hermannstadt tudott szerezni ellene.

ROMÁNIA, LIGA 1
22. FORDULÓ
FC Voluntari–Sepsi OSK 4–2
(Ricardinho 14., Balaur 36., Gadze 62., Tudorie 78., ill. Tandia 24., Hamed 90.)
Az élcsoport: 1. CFR 47 pont, 2. FCSB 44, 3. U. Craiova 38, 4. Sepsi 33, 5. Viitorul 33, …14. Voluntari 16

Legfrissebb hírek

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:52

Felkészülés: kétgólos különbséggel nyert a DAC a Voluntari ellen

Minden más foci
2025.07.17. 22:02

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24
Ezek is érdekelhetik