Egy nap, két gyerek, két anyuka – a volt Ajax-játékos különös „bravúrja”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.15. 14:53
null
Lorenzo Ebecilio 2013-ban hagyta el az Ajaxot (Fotók: AFP)
Felettébb érdekes történetbe csöppent Oroszországban Lorenzo Ebecilio, az Anzsi Mahacskala korábbi holland támadója: a jelenleg a belgrádi Crvena zvezdát erősítő futballistának több mint két évvel ezelőtt, 2017. január 17-én két gyermeke, egy fia és egy lánya született – két különböző nőtől.

 

A most 27 éves Ebecilio 2014 júliusa és 2017 januárja között játszott Oroszországban – előbb fél évig kölcsönben a Mordovija Szaranszknál, majd két idényen át az Anzsinál –, és ezen időszak alatt két hölggyel, Anna Bagajevával és Darija Danilinával is meglehetősen szoros kapcsolatot ápolt.

„Lorenzo azt mondta, hogy gyereket szeretne. Amikor várandós lettem, megígérte, hogy egy család leszünk. Azt mondta, szeret engem. Szerelmes voltam és hittem neki” – mondta nemrégiben egy orosz televíziós műsorban Bagajeva, aki 2016 nyarán egy moszkvai étteremben ismerkedett meg Ebecilióval.

Az ügy azóta a bíróság elé került, amely arra kötelezi az Ajaxszal kétszeres holland bajnok futballistát, hogy február 23-ig adja le DNS-mintáját az illetékes szerveknek, ellenkező esetben automatikusan őt tekintik Bagajeva kislánya édesapjának.

Afelől nincs kérdés, hogy Danilina kisfiának Ebecilio az apukája, hiszen a játékosnak közös fényképe is van csemetéjével.

A vizsgálatok jelenlegi állása szerint 90 százalékos bizonyossággal állítható, hogy mindkét gyermeknek Ebecilio az édesapja.

Az oroszok az üggyel kapcsolatban felkeresték a labdarúgót, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.

Ebecilio nyár óta áll a Crvena zvezda alkalmazásában, a jelenlegi idényben minden sorozatot figyelembe véve 24 mérkőzésen két gólt szerzett és hét gólpasszt adott a belgrádi együttesben.

Ebecilio a mostani idényben négy BL-csoportmeccsen szerepelt a Crvena zvezdában
Ebecilio a mostani idényben négy BL-csoportmeccsen szerepelt a Crvena zvezdában
Legfrissebb hírek

A Liverpool másodedzője vette át az Ajax irányítását – hivatalos

Minden más foci
2 órája

A Liverpool másodedzője lehet az Ajax új mestere

Minden más foci
2025.05.28. 10:45

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Visszavonult a válogatottal Eb-n szereplő hátvéd, Korhut Mihály

Magyar válogatott
2025.05.26. 14:05

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik