PSG: Neymar tíz hétig nem léphet pályára – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 12:40
null
Neymarnak ismét megsérült a jobb lábfeje (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli Paris Saint-Germain hivatalos honlapján jelezte, Neymar várhatóan két és fél hónapig nem játszhat sérülés miatt.

 

Mint ismert, a világ legdrágábban megvásárolt futballistájának a januári, Strasbourg elleni kupamérkőzésen megsérült a jobb lábfeje.

A klub közleménye szerint kedden Párizsban több szakértőből álló orvosi stáb vizsgálta meg Neymart, s a szakemberek úgy vélik, a brazil válogatott futballista felépülése legfeljebb tíz hetet vesz igénybe.

A február 5-én 27. évét betöltő világsztár így várhatóan áprilisban térhet vissza. Neymarnak többek között ki kell hagynia a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt is.

A 2015-ben a Barcelonával BL-t nyerő klasszis ebben az idényben 23 tétmeccsen húsz góllal és tíz gólpasszal segítette a PSG-t, amely a Ligue 1-ben veretlenül áll a tabella első helyén.

Neymar tavaly februárban hasonló sérülés miatt dőlt ki hetekre. Akkor tizenöt PSG-mérkőzést kellett kihagynia a brazilnak.

Paris Saint-Germain on Twitter

Communiqué du club - Neymar Jr



Legfrissebb hírek

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
14 órája

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

A PSG felfedezettje kapja a 2025-ös Golden Boy-díjat

Francia labdarúgás
2025.11.04. 15:36

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik