MLS: hosszabbított edzőjével Nikolics klubja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.04. 12:09
null
Paunovics újabb kettő plusz egy évre kötelezte el magát (Fotó: Twitter)
Továbbra is Veljko Paunovics lesz a Chicago Fire labdarúgócsapatának edzője, a szerb szakember újabb kettő plusz egy évre kötelezte el magát.

 

Paunovics 2015 novemberében vette át a csapat irányítását azt követően, hogy az MLS 2015-ös alapszakaszában a Chicago Fire 34 forduló alatt mindössze 30 pontot gyűjtve a leggyengébb teljesítményt nyújtotta.

A szerb tréner 17 évnyi profi futball után 2012-ben lett az akkori szerb U18-as válogatott szakvezetője, és a korosztályt 2014-ben U19-es Eb-bronzéremhez, majd 2015-ben U20-as világbajnoki aranyéremhez segítette.

A sok ajánlat közül végül az amerikai lehetőséget fogadta el, de első szezonjában a Fire ismét az alsóházban zárt 31 ponttal, majd 2017-ben a Keleti főcsoport 3. helyén végzett, ám a playoff első mérkőzésén sima 4–0-s vereséget szenvedett a New York Red Bullstól. A 2018-as idény ismét gyengén sikerült, a gárda 32 ponttal az utolsó előtti helyen zárt Keleten.

„Ugyanolyan izgatott vagyok, mint három éve az első itteni napomon. Nagyon hálás vagyok az új lehetőségért” – nyilatkozta Paunovics, akinek megint új csapatot kell építenie. A keretből eddig tízen távoztak, a maradók között van az élő szerződéssel rendelkező Nikolics Nemanja, illetve a világbajnok Bastian Schweinsteiger, akivel sikerült megállapodni a folytatásról.

 

Legfrissebb hírek

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Pintér Dániel néhány nap alatt négy gólt lőtt az amerikai U19-es válogatottban

Minden más foci
2025.10.14. 18:34

Hatszázadik gólját szerezte Luis Suárez – videó

Minden más foci
2025.10.13. 10:16

Cséke György: Gazdag Dániel példakép Amerikában

Légiósok
2025.10.10. 07:03

Asztúriában fogyott el leghamarabb a türelem – megvan az idény első edzőváltása a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 12:18
Ezek is érdekelhetik