Mexikó: korábbi Barca-edző lett az új szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 21:29
null
Mexikóba költözik Tata Martino (Fotó: AFP)
A Mexikói Labdarúgó-szövetség sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Gerardo Martino lesz az El Tri új szövetségi kapitánya, akinek fő feladata, hogy kivezesse a nemzeti csapatot a 2022-es világbajnokságra, amelyet Katarban rendeznek.

 

A közép-amerikai ország szövetségének honlapja szerint a hétfőn kinevezett szakvezető szerződése a 2022-es katari világbajnokság végéig szól.

Az 56 éves Martino 1998-ban kezdte edzői pályafutását, amely során 2007 és 2011 között a paraguayi válogatottat, a 2013–2014-es szezonban az FC Barcelonát, 2014-től 2016-ig hazája, Argentína nemzeti csapatát is irányította. A legutóbbi két idényben az Atlanta United vezetőedzője volt, amellyel tavaly megnyerte az észak-amerikai profiligát (MLS).

A mexikói válogatott szövetségi kapitánya 2015 óta a kolumbiai Juan Carlos Osorio volt, aki az oroszországi világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott a csapattal, majd július végén távozott. Azóta ideiglenesen Ricardo Ferretti irányította a válogatottat.

„Mexikó válogatottja az elmúlt húsz évben rengeteget fejlődött. A válogatottban remekül keverednekegymással a fiatalabb és az idősebb játékosok, akik már nemcsak a hazai bajnokságban, de Európa-szerte is rendszeresen szerepelnek az élbajnokságokban” – mondta székfoglalójában az új szövetségi kapitány.

Martinóval a kispadon a mexikói válogatott először március 22-én, Chile ellen lép pályára, s négy nap múlva következik Paraguay – mindkét mérkőzés felkészülési célokat szolgál majd.



Legfrissebb hírek

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2025.07.07. 07:07

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2025.06.19. 07:29

Váratlan helyen köthet ki Southgate a két Eb-ezüst után

Minden más foci
2025.06.17. 12:11

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
2025.06.16. 07:49

Lemondott a lengyel szövetségi kapitány – Lewandowski reagált

Minden más foci
2025.06.12. 10:57
Ezek is érdekelhetik